Egyiptomi békecsúcs: történelmi pillanat Kulcsár Péter2025. 10. 15., sze – 16:22
Az egyiptomi békecsúcson aláírt megállapodás különlegessége, hogy az érintett harcoló felek magán az eseményen sem vettek részt. Azt külső országok, az USA és régiós partnerei szavatolják, hogy Izrael állam és a Hamász számára előírt pontok teljesülése esetén ki mit vállal, elvileg.
A korábbi évtizedekben néha akkor tudtak egyezségek születni, amikor a palesztin és az izraeli oldalon különleges vezetők voltak, és köztük működött a kémia. Gyakran az is kellett hozzá, hogy a nagyhatalmak és regionális proxijaik – a hidegháború során – éppen ne pont a palesztin fronton akarjanak egymás orra alá borsot törni. Ne felejtsük el, a Fekete Szeptember terrorszervezet, amely a müncheni olimpián hajtotta végre az antiszemita támadását, élvezte a Szovjetunió támogatását is.
A mostani konstelláció egész más. Az oroszok lekötötték magukat Ukrajnában, és látszik, ahogy már Szíriában sem bírtak megkapaszkodni, Afrikában és a közép-ázsiai térségben folyamatos a térvesztés. A kínaiak a közel-keleti olaj egyik legnagyobb bevásárlói, nekik sem érdekük, hogy lángoljon a vidék, inkább pörögjön a gazdaság. Ezért is igyekeztek a korábbiakban a rendezést segíteni, a maguk módján, amikor az iráni–szaúdi tengelyt kovácsolták.
Az arab országok körül nő a bizonytalanság. Ott egy erős Törökország, amely egyértelműen régiós dominanciát építget. A jemeni konfliktus nincs még lezárva. A katariak már Afrikában óriási befektetők, sok helyen érvényesítik érdekeiket, Észak-Afrikától az Európai Parlementen át a Hamászig. Tehát egymással szemben is egyensúlyozniuk kell a monarchiáknak az Öböl menti államokban.
Az USA részéről Trump pedig elengedte Izraelt, hogy felszámolja a vele szemben felhúzott proxifalakat, már se Hezbollah, se iráni rakétázás, alig maradt valami a jemeni húszikból, illetve a Hamász fegyveres terroristáiból.
Ebben a történelmi pillanatban a gázai konfliktus jelképes lezárása fontos, és csak a fenti nagy képpel együtt értelmezhető. Nem a palesztinokat békíti meg a helyzet, hanem fő támogatóikat szorította vissza. Egyiptom, Katar és Törökország is megértette, hogy már többet kockáztat és veszít a háborújuk támogatásával, mint amennyit nyerhet az egyensúlyozásban.
Így Trump két küldötte, Jared Kushner és Steve Witkoff, mindketten a családja tagjai, kijárták a mostani csúcsot. Ettől a hamászosok ugyanolyan terroristák, és egyáltalán nem akarják letenni a fegyvert, de az eddigi támogatóik vannak kizárólag olyan helyzetben, hogy erre rászorítsák őket. Most ez kap egy esélyt. A túszok kiszabadultak, ahogy 250 életfogytiglanra ítélt terrorista és további 1700 fő elengedésébe kellett belemennie Netanjahunak. Ez azonban a nagy játékosok számára csak egy lépés a regionális játszmájukban, az erőik újrarendezése közben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


