A városokat ma már nem a történelem, hanem Kína hozza létre – persze erős túlzással. Megszokhattuk, hogy a világ egyik vezető gazdasági hatalma európai szemmel mérve röpke hónapok alatt elképesztő dolgokat elképesztő tempóban tud megvalósítani vagy felépíteni: felhőkarcolókat, gyorsvasutat, metrót, autópályát, stb.
Egyiptom most új fővárost kap Kínától, legalábbis, főleg kínai pénzből finanaszírozzák majd. Az új polisz Kairótól (a jelenlegi fővárostól) keletre, a Szuezi-csatornához közel terül majd el. Neve még nincs, de 5 millió ember kap majd benne helyet, ha megépül. Nem hiányoznak majd belőle a mecsetek, a minisztériumi épületek, a közhivatalok és a nagykövetségek sem.
A projektet az egyiptomi kormány két évvel ezelőtt vetette fel. A költségeket 45 milliárd dollárra (42,42 milliárd euró) becsülik. A lehetséges beruházók között szerepelt Szaúd-Arábia és India is, de tavaly megjelent az érdeklődők között Kína is, akinek ajánlata mellett az előző kettőé eltörpült.
Az új egyipromi főváros megépítésére Kína legalább 35 milliárd dollárt áldoz, de kemény tempót diktál: 2018 év végére már állnia kell 12 minisztériumi épületnek és a kormányhivatalnak is.
Az új város létrehozása Egyiptom számára kulcskérdés. Kairó jelenleg 20 millió embernek ad otthont, és folyamatos a beköltözés, a város ekkora migrációs nyomást nem bír el, az infrastruktúra akadozik, és erős a szmog.
HNonline.sk
Nyitókép: xinhuanet.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »