Egyiptom továbbadhatta az oroszoknak a Mistral hadihajókat

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter közölte, tudomása szerint Egyiptom jelképes, egy dolláros áron eladta Oroszországnak a Franciaországtól vett két Mistral-osztályú hadihajóját.

Macierewicz a lengyel parlament egyik csütörtöki vitájában tette ezt a kijelentését, s később újságíróknak megerősítette, hogy az információt „megbízható forrásból szerezte”. Egyéb részletet azonban nem árult el.

A politikus pénteken hozzáfűzte: „Ha Egyiptom most visszalépne ettől az ügylettől, azon a világbéke nyerne”, egyben pedig jó lecke lenne Oroszország számára is.

Hírdetés

Macierewicz kijelentése olyan időszakban hangzott el, amikor Párizs és Varsó viszonya feszült, miután Lengyelország elállt egy 3,5 milliárd dolláros (mintegy 980 milliárd forint) üzlettől, amelynek értelmében francia gyártmányú harci helikoptereket vásároltak volna.

A két Mistral típusú helikopterhordozó hajót eredetileg Oroszország rendelte meg Franciaországtól.

Párizs azonban az ukrán válság miatt rá nehezedő hatalmas diplomáciai nyomásra elállt attól, hogy leszállítsa Moszkvának a hadihajókat. Tavaly októberben viszont Egyiptommal megállapodott a Mistralok adásvételéről. Nemrég olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Oroszország fogja leszállítani a hadihajók felszerelését és a fedélzeti helikoptereket.

A Mistralok továbbadásáról szóló hírhez az Interfax orosz hírügynökség hozzáfűzte, hogy Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szerint Moszkva jelentős kompenzációt kapott Párizstól az adásvétel meghiúsulása miatt, azaz a szerződéskötéskor általa kifizetett összeg háromszorosát kapta vissza.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »