Egyiptom harckocsikat küld a Líbiai Nemzeti Hadsereg támogatására

Egyiptom harckocsikat küld a Líbiai Nemzeti Hadsereg támogatására

A líbiai katonai helyzet egyre bonyolultabbá válik, hiszen Egyiptom és Törökország is jelezte, hogy katonailag is beavatkozik a konfliktusba ráadásul ellenkező fél oldalán. Törökország nem sokkal ezelőtt írt alá védelmi megállapodást az ENSZ által is támogatott és a Fayez Al-Sarraj által irányított ,,líbiai központi kormánnyal,,. Erdogan török elnök már jelezte is, hogy katonákat is küldenek Líbiába ha újdonsült szövetségeseik azt kérnék.

Egyiptom azonban, Oroszországgal együtt a Khalifa Haftar tábornok által irányított Líbiai Nemzeti Hadsereget (LNA) támogatja.

December 19-én egyiptomi forrásokra hivatkozva a Middle East Monitor arról számolt be, hogy Abdel Fattah Al-Sisi egyiptomi elnök felajánlotta orosz gyártmányú harckocsik Líbiába küldését, melyek majd Haftar tábornok csapatait támogatják a Tripoli ellen indítandó offenzívában. Haftar tábornok csapatai ugyanis jelenleg olyan terrorista csoportok ellen harcolnak Tripoli közelében, melyeket a ,,líbiai központi kormány,, támogat.

A Middle East Monitor forrásai szerint az egyiptomi kormány már bele is egyezett a harckocsik küldésébe, melyeket a Tripoli offenzíva után visszaküldenének Egyiptomba. A híroldal szerint azonban ez a lépés ellenkezik az ENSZ fegyverkezés ellenes határozatával.

Törökország azonban már többször is fenyegette Egyiptomot amiért az közvetlenül is beavatkozik a líbiai konfliktusba. Azonban Törökország is ezt teszi a másik fél oldalán. Erdogan elnök ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy:

Hírdetés

,,Fel fogjuk gyorsítani a Törökország és Líbia közti folyamatokat. Elmondtuk nekik, hogy bármikor készen állunk segíteni nekik ha szükségük van rá.,,

A török elnök szerint hamarosan Oroszország is delegációt fog küldeni, hogy tárgyaljanak a líbiai eseményekről. A Kreml részéről is bejelentették, hogy Putyin elnök és Erdogan elnök megbeszélést fog folytatni Ankara líbiai katonai beavatkozásával kapcsolatban.

Az utóbbi napokban Haftar tábornok erői felújították a hadműveleteket Tripoli közelében. különösen az Al-Nahd kerületben, mely a líbiai főváros központjának közelében található. Haftar hadseregének egyik vezetője Ahmed Mahjub tábornok az orosz RIA Novosti hírügynökségnek elmondta, hogy csapataik már bekerítették a fővárost.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (South Front)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »