Egyik áldozatát halálra verte, a másikat megszúrta, majd kútba dobta egy 26 éves férfi

Egyik áldozatát halálra verte, a másikat megszúrta, majd kútba dobta egy 26 éves férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt. A hajléktalan vádlott Miskolcon egyik alkalmi ismerősét egy fakaróval halálra verte, egy másik férfit késsel ötvenszer megszúrta, majd a holttestet – paplanhuzatba tekerve – kútba dobta.

Hírdetés

A vádirat szerint a vádlott hajléktalanként élt Miskolcon. 2020 augusztusában megismerkedett egy férfival, elcsalta egy hétvégi-házas övezetbe, majd közös italozás után egy több mint másfél méteres fakaróval tizenhétszer testszerte megütötte, amelynek következtében a sértett a helyszínen meghalt. A holttestet elvonszolta és egy fás, bokros területen elrejtette.

2020 szeptemberében a vádlott más hajléktalanokkal együtt egy elhagyatott épületbe költözött, Miskolcon. Az egyik este valamennyien italoztak, közülük a sértett férfi már elment aludni. A férfi utánament, és egy késsel ötvenszer megszúrta, majd a holttestet egy paplanhuzatba csomagolta és bedobta az udvaron lévő kútba.

A vádlott még szeptember elején összeismerkedett egy férfival, akinek felment a lakására. Mindketten alkoholt ittak, és amikor a házigazda elaludt, a férfi a ruházatából kivette a pénztárcáját, abból 14 000 forintot, valamint személyes okmányt magához véve távozott.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű, különös visszaeső vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »