Egyházi fenntartásba vételének 30. évfordulóját ünnepelte a kisvárdai Szent László-iskola

Egyházi fenntartásba vételének 30. évfordulóját ünnepelte a kisvárdai Szent László-iskola

Püspöki szentmisével és gálaműsorral ünnepelték meg november 21-én a Szent László Katolikus Gimnázium,Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda egyházi fenntartásba vételének 30. évfordulóját Kisvárdán.

A gálaműsort két alkalommal is bemutatták a jubileumon, hogy a több mint ezer fős diákság minden tagja részese lehessen.

Délelőtt a középiskolásokkal, délután az általános iskolásokkal ünnepeltek, ekkor Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is ellátogatott a kisvárdai köznevelési intézménybe. A főpásztor ünnepi szentmisét mutatott be az iskola tornacsarnokában, majd megáldotta az új intézményrészeket: a konyhát és a felújított két tantermet.

Palánki Ferenc püspök a Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban ünnepe kapcsán prédikációjában elmondta: Szent Jakab apostol apokrif evangéliumában szerepel, hogy Szent Joachim és Szent Anna elvitték Máriát hároméves korában a jeruzsálemi templomba, és rábízták a főpapra, hogy fölkészítse a hivatására.

A templom az Isten háza, a mennyország kapuja, a lelki töltődés helye. Máriáról valljuk, hogy szeplőtelen, vagyis mentes volt az áteredő bűntől, minden személyes bűntől. Isten nagy dolgot készült vele tenni, és rajta keresztül az üdvösség történetét elősegíteni, előmozdítani. Különleges nagy feladatot szánt neki, ezért fontos ez az ünnep.

A diákokhoz fordulva a főpásztor így folytatta szentbeszédét: „Isten rajtatok keresztül is az üdvösséget, a ti és szeretteitek üdvösségét akarja előkészíteni. Arra akar felkészíteni, hogy rajtatok keresztül is nagy dolgot műveljen ebben a világban.

Mi ezért tartunk fönn iskolát, mert szeretnénk, hogy minden gyermek, akiket a szülők ránk bíznak, képes legyen nagy dolgokra, amelyek lehet, hogy világtörténelmi szempontból nem olyan nagyok, de a személyes üdvösség történetében óriási jelentőségűek – mondta az ünnepi szentmise homíliájában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. – Nincs annál nagyobb dolog a világon, mint amikor valaki az életét mások szolgálatára szenteli”.

A szentmisét követően a kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ épületében folytatódott az ünnepi esemény.

Kaszásné Tóth Judit, a Szent László köznevelési intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket: Palánki Ferenc megyéspüspököt, Frantiska és Ignácia orsolyita nővéreket, Leleszi Tibort polgármestert, a Püspöki Hivatal munkatársait, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye intézményvezetőit, iskolalelkészeit, az iskola nyugdíjas igazgatóit, volt és jelenlegi pedagógusait, a jelen lévő óvodásokat, diákokat és öregdiákokat.

Hírdetés

Elmondta: 1992. június 28-án centenáriumi vasárnapot ült Kisvárda közössége, hiszen László király szentté avatásának 800. évfordulóját ünnepelték. Ezen az alkalmon átadási-átvételi okirat született: a Szent Orsolya Rend Római Uniójához tartozó Szent Orsolya Rend egykori tulajdonát képező ingatlan a római katolikus egyházközség használatába került.

Az iskola történetét felidézve az intézményvezető elmondta: 1918 áprilisában érkeztek Kisvárda városába az orsolyita nővérek, és az első világháború pusztításai közepette iskolát szerveztek – harminc év egyházi nevelése során imával szentelték meg az épület falait.

Majd negyven év állami oktatás-nevelés következett: az államosítást elrendelő törvényi rendelkezés alapján 1948. június 15-én zárult be a kisvárdai Szent Orsolya-rendi Leánynevelő Intézet, és 1950 nyarán, egy éjszaka a nővéreket is elhurcolták a városból. 1990-ben kezdődtek meg az egyeztetések Kisvárda Város, élén Oláh Albert polgármester és Holczer Gyula esperes között az akkor Császy László nevét viselő szakközépiskola egyházi kezelésbe vételének lehetőségéről. Seregély István egri érsek jóváhagyásával, Mater Matkovics Mária Emerica Szent Orsolya rendi tartományfőnöknő egyetértésével a római katolikus egyházközség használatába került az intézmény Szent László Egyházi Gimnázium és Szakközépiskola néven, majd 1993-tól, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalakulásától az egyházmegye lett az intézmény fenntartója.

1992-től szakközépiskola és óvoda, 2009-től általános iskola is várja a keresztény fiatalokat, majd 2014-ben újraindult a gimnáziumi képzés. A szakközépiskolát a szakgimnázium, majd 2020-tól a technikumi képzés váltotta fel. Az óvoda jelenleg öt csoportban folytatja a hitre nevelést, 2006-tól új épületben. Az általános iskola 2012-ben költözött új épületébe; az alsó tagozaton 2020 szeptemberétől elindult az angol két tanítási nyelvű képzés. A szakgimnáziumi osztályokban informatika, közgazdaság, ügyvitel szakmacsoportokban tanulhatnak a diákok, az OKJ-s képzés informatikai rendszerüzemeltető, pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint irodai titkár szakképesítéssel zárul. A technikumi képzések befejeztével a gazdálkodás és menedzsment ágazaton pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint vállalkozási és ügyviteli ügyintéző képesítést, az informatika és távközlés ágazaton belül informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikusi végzettséget szereznek a diákok. A gimnáziumi képzés kínálatában az emelt szintű digitális kultúra, matematika-digitális kultúra, reál (biológia-kémia), angol nyelvi és humán (magyar-történelem) irányok szerepelnek – ismertette Kaszásné Tóth Judit.

A diákok előtt hiteles példák állnak: Szent Angéla, akiben olthatatlan vágy élt, hogy segítse a fiatalok növekedését a hitben és tudásban; Szent László király, aki a lovagi erényeket képviseli: a szolgáló szeretetet a nevelésben; kedvességet és határozottságot; személyes törődést; szelíd és jóságos kézzel, megértő szeretettel vezetést; szívbéli bátorságot; egyenességet; kiállást meggyőződéseinkért; teremtett világunk, szép emberségünk tisztaságának védelmét; igyekezetet és elköteleződést a hitéletben, tudományban, talentumaink felismerésében és kibontakoztatásában – emelte ki az intézményvezető. Majd bemutatta az iskola kezdeményezéseit, büszkeségeit, kezdve a diákönkormányzattól a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetén át a Szent László-díjig, amelyet a legkiválóbb 8. évfolyamos és végzős, 12. évfolyamosok diákok kaphatják. A diákönkormányzat kezdeményezésére alapították a Lux Arcae Nostrae (Bárkánk fénye) díjat, mellyel a legaktívabb közösségi tevékenységet végző, az óvodától az érettségiig az intézményt választó fiatal hűségét, szolgáló szeretetét jutalmazzák. Mindezt pedig tehetséges pedagógusok segítik.

A köznevelési intézmény fenntartója emléklappal ismerte el azok munkáját, akik 25 vagy annál több éve az egyházmegye szolgálatában állnak, és személyes példaadással is közvetítik a rájuk bízott gyermekek felé az örök érvényű értékeket. Az emléklapokat Palánki Ferenc püspök adta át.

Ezt követően az iskola diákjai adtak gálaműsort, énekkel, verssel, tánccal, hangszeres zenével, árnyjátékkal és kóruművekkel dicsérve Szent László királyt.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Kovács Ágnes

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Csonka Orsolya/Szent László köznevelési intézmény; Kovács Ágnes

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »