Egyházat veszélyeztető parazita homokos papokról értekezett egy teológiaprofesszor – sokba került neki

Egyházat veszélyeztető parazita homokos papokról értekezett egy teológiaprofesszor – sokba került neki

Több ezer euróra büntettek Németországban egy lengyel papot, mert éles hangvételű cikket közölt az egyházon belül is erősödő homoszexuális-tendenciákról. A varsói igazságügyi miniszterhelyettes az eset után melegebb éghajlatra küldte a jogállamiság – így az akadémiai szabadság – miatt következetesen aggódó Németországot – írja a Magyar Nemzet.

Négyezer-nyolcszáz euróra, azaz több mint másfél millió forintra büntette egy kölni bíróság Dariusz Oko lengyel katolikus papot, teológusprofesszort, miután egy német magazinban megjelent újságcikkében kritizálta az egyházon belül is eluralkodó homoszexuális-tendenciákat. Oko – aki publicistaként is aktív – a Theologisches című vallási magazinban idén januártól megjelentetett cikksorozatában érvelt amellett, hogy az egyre nagyobb számú homoszexuális pap veszélyt jelent az egyház működésére. Az írásban a szóban forgó atyákat parazitáknak nevezte, s „homoszexuális pestisről” írt. A sorozat második részében annak a véleményének is hangot adott, hogy az LMBTQ-ideológiával szemben védtelen felnőttek megóvására is szükség lenne. Szavai hatalmas ellenállást váltottak ki a nyugati sajtóban, Oko pedig fellebbezett a kölni bíróság ítélete ellen. Az Ordo Iuris lengyel jogi intézet viszont kiállt a neves teológus mellett, azzal érvelve, hogy bátran kezdeményezett tudományos diskurzust az egyházon belül. Árulkodó, az intézet által indított, Oko melletti

petíciót eddig mintegy kétszázötvenezren írták alá.

Hírdetés

Az ügy a lengyel–német kapcsolatokban is visszaköszön, miután a DPA német hírügynökség a hét végén Marcin Romanowski lengyel igazságügyi miniszterhelyettest kérdezte az esetről. – A tudományos tevékenység miatt kiszabott büntetések veszélyeztetik a szabadságjogokat és az európai értékeket – vélekedett a politikus, azt is hozzátéve: a német bíróság lábbal taposta az akadémiai szabadságot, s az áldozat helyett az elkövető oldalára állt.

– Mi Lengyelországban nem adunk teret efféle paranoiának

– húzta alá. A kemény hangvételű, Berlinnek célzott nyilatkozat épp akkor hangzott el, amikor Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió kancellárjelöltje a német megszállók elleni varsói felkelés 77. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen járt vasárnap Lengyelországban. Laschet itt arról beszélt: „Európa nem lenne szabad Lengyelország és II. János Pál pápa nélkül”, az LMBTQ-témájú ügyet viszont nem kommentálta.

Az eset épp annak fényében ver fel port az Európai Unióban, hogy az Európai Bizottság (EB) folyamatosan elmarasztalja Lengyelországot az igazságszolgáltatás működése miatt. Az EB friss jogállamisági jelentéscsomagjában lényegében Lengyelország és Magyarország kapta a legtöbb kritikát. A jelentések brüsszeli nyilvánosságra hozatalakor Věra Jourová bizottsági alelnök ultimátumot is adott a lengyeleknek: amennyiben Varsó augusztus 16-ig nem hajtja végre az Európai Unió Bíróságának júliusi, a lengyel bírák ügyét érintő ítéletét, Brüsszel pénzügyi szankciókat is maga után vonó kötelezettségszegési eljárást indít az ország ellen.

Egy másik, szintén júliusban indított kötelezettségszegési eljáráscsomag az LMBTQ-vitát érintette. Ekkor az uniós bizottság hazánk ellen a gyermekvédelmi törvény miatt is eljárást kezdeményezett, míg Lengyelországba az úgynevezett LMBT-mentes zónák miatt ment a brüsszeli felszólítólevél.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »