Egyház és fiatalok – Fábry Kornél püspök volt a Café Francesco vendége

Egyház és fiatalok – Fábry Kornél püspök volt a Café Francesco vendége

Január 13-án Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának vezetője volt a beszélgetőtársa Rónaszéki Jánosnak a már hagyományos kedd esti találkozón a budapesti Café Francescóban. „Nincs olyan, hogy Egyház és fiatalok. Ti vagytok a jelen, ti vagytok az Egyház jelene” – fogalmazott a püspök.

Rónaszéki János elsőként egy aktualitásra kérdezett rá: a Forráspont Facebook-oldalán kiposztolták, hogy a napokban Fábry Kornél Rómában járt, és Leó pápának átadott egy Forráspontra utaló tárgyat.

A találkozással kapcsolatosan a püspök elmondta, hogy a jubileum lezárása után összehívták Rómában az önkénteseket és munkatársakat, így őt is, hiszen az MKPK részéről ő lett az összekötő. A találkozón mindnyájan megkapták a jubileumi kereszt kicsi mását. Gondolta, viszonzásképpen odaadja Leó pápának a táskájában lévő forráspontos horgonyt. „Az a faramuci helyzet, hogy ő hamarabb ismert engem, mint én őt, mert ő volt a püspöki dikasztérium vezetője, amikor Ferenc pápa kinevezett, az ő kezén  is keresztül mentek a dokumentumok.” A 20 másodperces beszélgetésben elmondta Leó pápának, hogy Budapestről jött, aminek a Szentatya nagyon örült, hiszen ő maga is itt volt Ferenc pápa látogatásakor. Fábry Kornél röviden bemutatta neki a Forráspontot, és átadta a remény szimbólumát, a kis horgonyt, amit Leó pápa örömmel fogadott.

A püspök Leó pápát nagyon szimpatikusnak tartja, de hangsúlyozta,

Megnyugtató volt számára a jézusi köszöntés, amellyel pontifikátusát elkezdte: „Békesség veletek!” „Az az érzésem, mintha mindig pápa lett volna – tette hozzá. – Európai származású, de Amerikából jött, így az egész világot átíveli, annak minden előnyével.”

Rónaszéki János arról érdeklődött, mit gondol Fábry Kornél a mai fiatalokról, hiszen sokat hallani, hogy alkalmatlanok. Ugyanakkor a 777 portálján megjelent cikkben a püspök éppen azt állítja, mintha ébredés lenne tapasztalható.

„Nincs olyan, hogy Egyház és fiatalok. Ferenc pápa mondta: ti vagytok a jelen, az Egyház jelene. Fiatalok az Egyházban” – pontosította az alkalom címét elsőként, majd kifejtette, hogy ez a korosztály milyen jelenségekkel találkozik ma a világban. A számtalan platform használata könnyen csömört okoz, hiszen nem lehet egyszerre ennyi helyen jelen lenni. Megdöbbentő, hogy a fiatalok harmadának van virtuális barátja, de a valóságos kapcsolatok iránti vágy is egyre erősebb. A Forráspont után kiküldött 4000 kérdőív is ezt támasztja alá, hiszen a résztvevők legnagyobb élménye a Jézussal való találkozás volt. „Hatvan atya két órán keresztül gyóntatott, ami mutatja a szomjúságukat a tiszta életre.

– hangsúlyozta a püspök.

Sokakban él olyan előítélet, hogy ami egyházi, az kicsit gagyi, béna. Viszont vannak olyan események, amelyek ezt megcáfolják, ilyen a Forráspont is. Mi kell ehhez?

Hit, hit, hit – mondta Fábry Kornél, majd felidézte a rendezvény létrejöttét: egy olyan alkalmat szeretettek volna tartani a fiataloknak, amely előkészíti őket az eucharisztikus kongresszus ifjúsági programjára, hogy megmutassák a világnak, „az Egyház fiatal, és van mondanivalója a fiatalok számára.” A kongresszusra ráhangoló esemény olyan sikeres lett, hogy a püspöki konferencia támogatásával folytatták a Forráspont rendezvénysorozatot. Egy ilyen alkalmon 4000 fiatal vesz részt, és van olyan videófelvétel, melyet több mint félmillióan néztek meg.

Az online tér volt a következő téma, melyen keresztül nem csak rosszat, hanem sok jót is át lehet adni másoknak, mint például a Misevlog, vagy a január elején indult Biblia-podcast révén.

Az internet sokaknak megkönnyíti az információhoz jutást, de nem helyettesíti a közösséget – hangsúlyozta Fábry Kornél, majd elmondta a Biblia egy év alatt podcastsorozat magyarországi elindításának történetét. Szeretnék elmélyíteni a Biblia ismeretét, ugyanakkor a zarandok.ma-n tanácsokat is adnak arra vonatkozóan, hogyan lehet erre épülő közösségeket létrehozni.

Hírdetés

Nagy előny, hogy ezek a tartalmak fennmaradnak az interneten és elérhetővé válnak. A szentírás-magyarázatokat bárki használhatja, hittanárok is. Rónaszéki János arról kérdezett, hogyan válhat a Szentíráson való elmélkedés közösségivé?

A püspök elmesélte fiatalkorának zugligeti közösségélményét. Hatszáz fiatal járt oda. Az ő 160 fős hittancsoportjukból néhányan mindennap olvasták a Filippi levél ugyanazon részét, majd hetente megosztották egymással az élményeiket.

– hangsúlyozta. – Jézus nem könyvet hagyott ránk, hanem Egyházat alapított.”

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a Szentírást az Egyházon belül tudjuk csak helyesen értelmezni, nem mindegy, milyen közegben olvassuk azt.

A fiatalok önértékelése volt a következő téma: kitaszítanak-e a bűneim, hibáim az Egyházból?

Fábry Kornél rámutatott: természetesen számít azokra is az Egyház, akiknek ez kérdés. Az önértékelési gondok a gyerekkori tapasztalatokon túl abból fakadnak, hogy a különböző platformokon rengeteg impulzus ér minket. „Helyén kell kezelni az emberek véleményét.

 – biztatott, majd hozzátette: a francia pszichológusok szerint napi 28 pozitív visszajelzésre van szükségünk a pozitív önértékeléshez, de az első szava Istennek van, aki megteremtett. Természetesen a számunkra fontos emberek szavára adunk, de nem lehet mindenkinek megfelelni.

Lehet-e a fiataloknak ellenkező véleményük, mint az Egyházé? Beleférnek-e kérdőjelek a lelki fejlődésbe? – merült fel a következő kérdés.

Fábry Kornél kiemelte: attól, hogy valaki keresztény országba születik, még nem lesz keresztény. Kutya kötelességünk megkérdőjelezni mindent. Ha valaki körül akar nézni a világban, engedjük szabadon. Ha őszintén keresi az igazságot, vissza fog térni. Szerinte a kamaszoknak jobban kellene lázadniuk, hiszen „meg kell keresnünk a saját identitásunkat, céljainkat, határainkat, értékrendünket, világnézetünket. Szép, ha ezt örökségül kapjuk, de eljön az a pillanat, amikor ez tényleg a sajátunkká válik. Fontos, hogy ne állj meg a kérdés feltevésénél, járj utána mindennek!” – mondta, és arra biztatott, olvassuk a Katolikus Egyház Katekizmusát.

A közönség kérdéseket tehetett fel, így arról is érdeklődtek, hogyan lehet hitelesnek lenni.

Válaszában a püspök kiemelte a hibák belátásának és az önazonosság megőrzésének a fontosságát, hiszen Szent Péter, a jobb lator, vagy Mária Magdolna hitelessége is abban állt, hogy képesek voltak befogadni Isten irgalmát, és felé fordultak. Megemlítette, hogy az alázat a valósággal való harmónia, „amihez értek, csináljam, ha nem értek hozzá, valljam be.

Azzal kapcsolatosan, hogy vallásos fiatalként hogyan lehet hatni azokra, akik nem vallásosak, azt ajánlotta, éljenek vonzó, normális életet, a hitük, a szavaik és a tetteik beszéljenek ugyanarról. Már azzal elkülönülnek a világtól, ha nem káromkodnak, nem hazudnak, nem lopnak. Ha normális embereknek ismerik meg őket, sokan még csodálkoznak is, ha kiderül róluk az istenhitük. A püspök hozzátette, többen szörfösként ismerték Rómában, és amikor kiderült, hogy pap, igen megdöbbentek.

A csendet, Krisztus hangját nem könnyű megtalálni ebben a zajos világban. Fábry Kornél azt javasolta, ha imádkozunk, kapcsoljunk ki mindent, teremtsünk meg a fizikai előfeltételeket. Ő az esti imában óránként visszafelé haladva hálát ad valamiért, így megérkezik a jelenbe.

– fogalmazott, és azt ajánlotta, hogy a zavaró gondolatokat jegyezzük fel gyorsan egy kis papírra, ezek ne vonják el a figyelmünket. A megérkezésben sokszor már az is segít, ha szép lassú keresztvetéssel kezdjük az imát. És érdemes a szentsegimadas.hu oldalon felkeresni, melyik templomba térhetünk be a szentség elé.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »