Egyetlen további mintában sem találtak agyevő amőbát, de időbe telik, amíg a Vadas teljesen talpra áll

Egyetlen további mintában sem találtak agyevő amőbát, de időbe telik, amíg a Vadas teljesen talpra áll Kacsinecz Krisztián2025. 10. 08., sze – 14:51 Párkány |

A tragikus, amőbás eseten kívül több más tényező is negatívan befolyásolta a párkányi Vadas idei nyári idényét. Az igazgató szerint a tanulságokat levonták, belső intézkedéseket is foganatosítottak, de valójában a jövő évi szezon mutatja majd meg, hogy mit okozott nekik az idei nyár.

Július nyolcadika óta, tehát amikor a Vadas fürdő az amőbás eset után megnyitott, az illetékes tisztiorvosi szolgálat továbbra sem talált egyetlen olyan vízmintát sem, amelyben kimutatták volna a Naegleria fowlerit, vagyis az agyevő amőbát. Sőt, még a fennmaradó júniusi, akkor még épp vizsgált mintákban sem volt kimutatható – közölte megkeresésünkre Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója. 

Hogenbuch egyúttal arról is tájékoztatott, hogy a Vadast azóta is rendszeresen ellenőrzi a járási tisztiorvosi szolgálat, sőt az országos tisztiorvos is, ráadásul a törvényi előírásnál sokkal gyakrabban, de mindezidáig megfelelőnek, tisztának találták a fürdő vizét. 

A szakhatóság és a Vadas vezetőségének véleménye is egyezik abban, hogy a tragikus eset előtt gyaníthatóan a fürdő területén található, ülepítőként használt tóból kerülhetett szennyezett víz a medencékbe.

Épp ezért a Vadasban belső intézkedéseket foganatosítottak: jövőre a tónál teljesen betiltják a wakeboardot, esetleg csak a horgászatot és a vízibiciklizést engedélyezik majd. A Vadas emellett egy tavak tisztítására szakosodott céggel is tárgyal.

Csökkenő látogatottság, elodázott fejlesztések

„Ki merem jelenteni, hogy a Vadas a vízminőség szempontjából jelenleg Szlovákia egyik legtisztább fürdője. Viszont – az amőbás eseten kívül – a gyakori rossz időjárás és a lehetséges vendégek egyre vékonyodó pénztárcája is negatívan befolyásolta a nemrég zárult főidényt. De mindez nem csak ránk érvényes, a szektor többi résztvevője is megsínylette az idei nyarat“ – mondta Hogenbuch Endre. 

Már most is látszik, hogy a 2024-es rekordidényhez képest a Vadasban az egy napra érkező strandolók feleannyian voltak, mint tavaly, a szállóvendégek létszáma pedig 10–12 százalékkal volt alacsonyabb. 

A fürdő továbbra is teljesíti minden kötelezettségét a város felé és minden ügyfele felé is, pénzügyi helyzete stabil. Viszont a tizenötmillió eurós, nagy wellnessközpontos fejlesztést két évvel elhalasztják, jövőre csak a régi városi fürdőt hozzák rendbe, teszik esztétikusabbá, komfortosabbá. 

„Párkány kasszájába az előírt 700 ezer euró bérleti díjat már befizettük. A bankok bizalma sem rendült meg a Vadas iránt. Azért sem, mert ők hosszú távú elemzések alapján adnak hitelt, és persze figyelik cégünk előző gazdálkodását is. A nagyberuházáshoz feltehetően csak két év múlva kezdünk hozzá, addig újra spórolunk pénzt“ – közölte az igazgató.

Kapcsolódó cikkünk Párkány |

Ma (kedd) megnyílt a hetekre bezárt Vadas termálfürdő Párkányban. A fürdőzők inváziója azonban elmaradt, az időjárás nem kedvezett a látogatóknak. Aki szereti a nyugalmat, most látogasson el a Vadasba, ahol egyelőre inkább csak lézengenek az emberek. 

A mai naptól a termálfürdő összes medencéje üzemel, a csúszdák azonban még nem használhatók. Néhány büfé ugyan nyitva van, de nagy részük csak fokozatosan újítja meg szolgáltatásait. 

A délelőtt folyamán körülbelül ezer ember tartózkodott a Vadasban. 300-400 vendég a fürdő területén volt elszállásolva, számukra eleve nyitva volt néhány medence korábban is. A hétvégén további néhány száz újabb szállóvendég érkezett, bízva abban, hogy a fürdőt ismét megnyitják a látogatók számára. Ma délelőtt az eladott belépőjegyek száma száz alatt volt. 

Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal hétfőn engedélyezte a párkányi Vadas termálfürdő valamennyi medencéjének megnyitását. A hivatal tájékoztatása szerint a legutolsó minták elemzése alapján a vízben nem találtak hőtűrő amőbákat. 

Ezeket a mintákat június 30-án vették a termálfürdőben. Juraj Benko regionális tisztiorvos szerint a fürdő medencéit a működés során folyamatosan tesztelni fogják. Ellenőrzik, nem jelennek-e meg újra amőbák.   

A Vadast azért zárták be június 15-én, mert meghalt egy 11 éves kisfiú, aki korábban a fürdő vendége volt. A fiút egy agyevő amőba támadta meg, ám azóta sem igazolódott be, hogy a fürdőben fertőződött meg. 

 (vm, n) 

Kapcsolódó cikkünk

A közegészségügyi hivatal engedélyezte a párkányi Vadas megnyitását, a vízben nincs veszélyes, hőtűrő amőba.  

Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal engedélyezte a párkányi Vadas termálfürdő valamennyi medencéjének megnyitását. 

A hivatal tájékoztatása szerint a legutolsó minták elemzése alapján a vízben nem találtak hőtűrő amőbákat.

Ezeket a mintákat június 30-án vették a termálfürdőben. Juraj Benko regionális tisztiorvos szerint a fürdő medencéit a vizében a működés során tesztelni fogják, ellenőrzik, nem jelentek-e meg újra amőbák.  

Eugen Szabó, Párkány polgármestere lapunknak megerősítette, hogy holnap – kedden – kinyitják a termálfürdőt. Állítása szerint ilyen eredményre számítottak.

Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója arról tájékoztatta az Új Szót, hogy holnap reggel kilenckor nyit a Vadas, teljes üzemmódban, továbbá várják a szállásfoglalásokat júliusra és augusztusra is.

Nemcsak a termálfürdőnek okozott gondot a bezárás

Lapunk telefonon érte el Bokor Róbertet, akinek büféje van a Vadasban. Örülnek, hogy végre nyit a fürdő, de úgy véli, sajnos az utóbbi három hét kiesést már nem igazán tudják behozni, nagyok az anyagi veszteségeik. 

Mi az utóbbi két hétben már azon dolgoztunk, hogy ne kelljen alkalmazottakat elküldenünk

 – mondta az Új Szónak Bokor. 

A szállásadók is bajban vannak, mert rengeteg foglaló vendég visszakérte az előleget. Tudunk olyan szállásadó vállalkozóról, akinek egy héttel ezelőtt szinte minden leendő vendége visszamondta a foglalást.  Most a szállásadók megpróbálják visszacsalogatni a vendégeket, mondván, már nyit a fürdő. Többen még optimisták a szállásfoglalásokat illetően, de igazán majd szezon végén tudják majd értékelni, hányadán állnak. Most kinyit ugyan a fürdő, de Párkányba is elért a hidegfront, ma is esik az eső, és erre a hétre sem mondanak jó időt – ezért is aggódnak a büfések és a szállásadók is. Van olyan szállásadó is, akinek viszont sikerült itt marasztalnia néhány vendéget.

A párkányi termálfürdőt  június 15-én zárták be, miután egy kisfiút, aki a fürdőben volt úszótanfolyamon, agyevő amőba fertőzött meg. A vizsgálatok egyelőre még nem igazolták az agyevő amőba (Naegleria fowleri) jelenlétét a bezárás előtt vett mintákból. A több mint háromhetes bezárás komoly anyagi problémát jelent a városnak és a városban működő turisztikai vállalkozásoknak is.

Hírdetés

Kapcsolódó cikkünk Jövőre derül ki, mekkora kárt okozott az idei hektikus szezon

Hogenbuch hozzáfűzte: bár a tartalék pénzükhöz hozzá kellett nyúlniuk, a cég helyzete korántsem tragikus. Ám azt, hogy az idei, hektikus főidény mekkora veszteséget okozott nekik – akár a reputációjukban is –, csak a következő nyári szezon után tudják majd pontosan kimutatni. 

„Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy fürdővendégeink, strandolóink elégedettek legyenek. Nem csak a tisztasággal, a vízminőséggel, de egyéb szolgáltatásainkkal is“ – tudatta a Vadas igazgatója.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »