A Katolikus Karitász országos zarándoklatra hívta a munkatársakat, önkénteseket Sárospatakra. November 15-én Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosában hatszáz zarándok vett részt szentmisén, előadásokon, hogy megerősödjenek szolgálatukban. Egy ügy, egy küldetés – a Karitász jelen van, tud adni. Ezt az egységet, lendületet élték meg a zarándoklat szeretetteljes légkörében.
Tizenegy egyházmegyéből, hazánk minden szegletéből érkeztek karitászközösségek a zarándoklatra, a szervezet védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosába. A remény szentévében a Karitász újra kívánta éleszteni a covid megtörte zarándokhagyományt.
A találkozót a sárospataki Szent Erzsébet-bazilikában szentmise nyitotta meg.
Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök, a Katolikus Karitász püspökelnöke homíliájában Jézus hegyi beszédének részletéből indult ki, ahol az Úr arra tanít, hogy szeressük ellenségeinket, tegyünk jót ellenségeinkkel is, legyünk irgalmasok, ahogy mennyei Atyánk is irgalmas.
A püspök ezt a radikális, viszonzást nem váró szeretetet állította példaként, majd átvezette gondolatait Szent Erzsébet életére, különösen annak utolsó szakaszára.
A szenvedés nem büntetés, hanem küldetés, amely által Isten közelebb von magához – hangsúlyozta a szombathelyi segédpüspök. – Szent Erzsébetnek fiatalon számos nehézséggel kellett szembenéznie: húszévesen megözvegyült, elveszítette rangját, otthonából száműzték, betegséget és nélkülözést is átélt. Mindezeket azonban nem keserűen, hanem Istentől kapott hívásként fogadta.
és vallotta: „jobb szenvedni Krisztusért, mint kényelmesen élni nélküle.” Ez a lelkület ma is üzenet: a nehézségeket szeretetből, Istenhez kapcsolódva viselni termékeny lehet – hangsúlyozta Fekete Szabolcs Benedek püspök.
A szombathelyi segédpüspök személyes példaként elmondta: amikor elsőpénteki beteglátogatásra megy, gyakran megkeseredett emberekkel találkozik, akik életszenvedéseiket sorolják. Volt egy idős asszony, Mari néni. Öröm volt hozzá menni – fogalmazott Fekete Szabolcs Benedek. – Ágyhoz kötött nyomorúságában is észrevette a napfény szépségét, az ágynemű friss illatát, és hálás volt a legkisebb jóért. Még a kórházban is azt mondta: „nekem mindenem megvan”, míg az éjjeliszekrényén ásványvíz, egy szutykos pohár, egy gyógyszerestégely volt mindössze. Úgy fejezte be életét, hogy Isten a minden, megtalálta benne az örömet, és békével viselte a szenvedést.
Amikor minket érnek nehézségek, ne befelé forduljunk, hanem hajoljunk le, forduljunk oda a másik emberhez – buzdított a püspök. – Ha megtaláljuk a célt, megvan a feladatunk. És mennyi a feladat! Szent Erzsébet ezt ismerte fel, és a cselekvő, kitartó, hálát és viszonzást nem váró szeretetet élte. Ez a szeretet radikalitást, időnként fanatizmust kíván. Fekete Szabolcs Benedek erre a szeretetre bátorított: „Ilyen radikális szeretettel tartsatok ki a szolgálatban, még akkor is, ha nem kaptok érte köszönetet!”
Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója előadásában a Karitász küldetéséről, jövőképéről és az Egyház szociális tanításának gyakorlati megvalósításáról beszélt. Hangsúlyozta: a Karitásznak nincsenek „új tervei”, a küldetés ma is Jézus Krisztus szeretetének és az Egyház szociális tanításának megélése a szegények szolgálatában. Ezt kell jól, egyre jobban, tökéletesedve végezni fizikailag, infrastrukturálisan, létszámban és lelkileg, erősítve a Karitász hálózatát.
Ez a szolgálat sokkal összetettebb annál, mint hogy csak „jobb szervezetként” működjünk. A Karitász jövőképe mélyebb, alapelvekre épül, amelyek az Egyház társadalmi tanításából fakadnak. Ezeket kell beépíteni a mindennapokba: a helyi karitászcsoportok életébe, a szociális intézmények működésébe és minden munkatárs szemléletébe.
Ma itt hatszáz karitásztag alkot közösséget, akik részét képezik a Caritas Internationalis 162 országban működő közösségének, melynek stratégiai iránymutatásai mindannyiunk számára irányadók – mondta Zagyva Richárd. Majd emlékeztetett Ferenc pápa két évvel ezelőtti, a világ karitászvezetőinek mondott üzenetére, melyben a Szentatya azt kérte: minden karitászmunkatárs legyen „misszionárius tanítvány”, aki tanúságot tesz a szeretetről, akinek karitatív szolgálata középpontjában mindig az ember személye áll, nem az adminisztráció, nem a csomag, nem a feladat. A segített emberben minden helyzetben fel kell ismernünk Isten gyermekét, aki aktív részese kell hogy legyen saját fejlődésének.
A Katolikus Karitász országos igazgatója Ferenc pápa szavai közül kiemelte azt az erős képet, amely szerinte a Karitász lényegét ragadja meg:
Ez azt jelenti, hogy a segítség nem távolságtartó, nem postán küldött csomag, nem elméleti megoldás. Sokkal inkább személyes, közel lépő, bátor és együtt érző jelenlét: „bemenni a másik ember otthonába, lehajolni hozzá”, valódi kapcsolatot teremteni.
Az előadó felvázolta a Caritas Internationalis öt fő stratégiai irányát. Az első: a Karitász legyen mindig az Egyház szívében – a szeretet látható arca. A karitászmunkatárs, bárhol is szolgál, az Egyház nevében cselekszik, ezért felkészültségre, hitelességre és közösségépítésre van szükség. A második irány a kockázatcsökkentés és a válságokra való gyors reagálás, ami szervezettséget, készletet, képzést és jól kiépített riasztási rendszert igényel. A harmadik pont a fenntartható és átfogó emberi fejlődés: a szegénység minden formájával való küzdelem, a béke és igazságosság előmozdítása, valamint a teremtésvédelem beépítése a Karitász mindennapi gyakorlatába. A negyedik irány a globális szolidaritás építése, vagyis annak megtanulása, hogyan erősíthetjük fel a szegények hangját – azokét is, akik alig hallatszanak. Az ötödik stratégiai irány pedig a Caritas hatékonyságának növelése: a szakértelem fejlesztése, a munkatársak képzése, az egység és együttműködés folyamatos erősítése helyi, országos és nemzetközi szinten.
Zagyva Richárd végül a szegénység világnapjához kapcsolódva idézte a pápa üzenetét:
Miután a szentév véget ér, rajtunk múlik, hogy továbbvigyük a kapott kegyelmeket – imádságban, megtérésben és tanúságtételben.
Lőrincz Pál OSB, a Katolikus Karitász Országos Központjának lelki igazgatója elmélkedésének központi gondolata az volt, hogy Krisztus szeretete és a szegények szolgálata egymástól elválaszthatatlan, ahogyan azt az Egyház és XIV. Leó pápa tanítása is hangsúlyozza. Kiemelte:
A szegénység sokféle formában jelentkezik: testi, lelki, társadalmi, magányból fakadó, betegségből adódó és kirekesztettséggel járó élethelyzetekben. A hívő ember feladata, hogy minden ilyen helyzetben felismerje a szenvedő Krisztust. Így a szegénységgel való találkozás nem pusztán jótékonyság, hanem a kinyilatkoztatás helye: az alázatos és tehetetlen emberben maga Krisztus jön el hozzánk. A szegények hálája – különösen a kiszolgáltatottaké – visszahat ránk: tanít, formál, türelemre és elégedettségre nevel, és segít felismerni, mi igazán fontos. A szegényekkel való szolgálat nemcsak nekik hoz enyhülést, hanem lelki növekedést ad annak is, aki segít.
Pál atya utalt arra az evangéliumi történetre, amikor a betániai asszony drága olajat önt Jézus fejére. Bár a tanítványok pazarlásnak tartják, Jézus megmutatja, hogy „egyetlen szeretetjel sem vész el”, még a legkisebb sem, különösen akkor nem, ha olyan ember felé irányul, aki szenved, magányos, szükséget szenved, ahogy akkor maga az Úr is. A szegények szolgálata és Krisztus szeretete ugyanannak a kapcsolatnak két oldala, erre tanít a szentek példája.
A Krisztussal való élő kapcsolat érzékennyé tesz a szegények iránt, és konkrét, gyakorlati szeretetre indít. A Karitász szolgálata is csak úgy hiteles, ha ebből a Krisztus iránti szeretetből fakad – emelte ki Lőrincz Pál OSB. – Kérjük, hogy bennünk is erősödjön ez a lelkület: a Krisztushoz való hűség és a szegényekhez való irgalmas szeretet elválaszthatatlan egysége – buzdított végül.
Bereczkei Miklós címzetes apát, plébános elmondta, amióta – tíz éve – itt van Sárospatakon, igyekszik elmélyedni Szent Erzsébet életében. Egyre jobban megismeri ezt a Krisztushoz oly szorosan kötődő sorsot, aki az imádságból élt, és abból merítette erejét, hogy Krisztus szemével próbáljon látni, Krisztus szívével érezni, és Krisztus kezével tenni jót.
Miklós atya beszélt azokról az élményekről, melyek az elmúlt években a közösségben születtek, és amelyek azt mutatják, hogy Szent Erzsébet közbenjárása ma is ható erő: évek óta minden kedden Szent Erzsébet-litániáját imádkozzák az ereklyéje előtt, és minden hónap első keddjén imaórát és szentmisét tartanak. A hívek és zarándokok egy kis ládikába helyezik imaszándékaikat és adományaikat, amelyekből szentmiséket ajánlanak fel. Ezek az imaszándékok sokszor megható történeteket rejtenek. Egy fiatal pár például évekkel korábban gyermekáldásért imádkozott itt, s amikor megszületett gyermekük, visszatértek, hogy hálát adjanak. Egy idős asszony a covid idején súlyos beteg lánya gyógyulásáért könyörgött, és azóta rendszeresen visszajár, hogy kérje és megköszönje Szent Erzsébet közbenjárását. De vannak olyan esetek is, amikor valaki ugyan nem gyógyult meg testileg, mégis a hozzátartozók imája és Erzsébet közbenjárása segítette őt, hogy lélekben felkészülten induljon az Atya házába.
Bereczkei Miklós személyes vallomást is megosztott: maga is gyakran húzódik az ereklye közelébe imádkozni, és sokszor visz virágot is hálából. Ezt a szokást többen is átvették a hívek közül. Meggyőződése, hogy
Adja meg az Úr mindnyájunknak, hogy ilyen fényt sugárzó emberekké válhassunk! – zárta üzenetét Miklós atya.
Fotó: Vermes Tibor
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
