„Bármilyen undorító is a pokol, Jánosnak csupán a jelenléte elég volna, hogy mocskossá tegye” – olvasható a szigorú ítélet Földnélküli János angol királlyal kapcsolatban Matthew Paris krónikájában.
Bár a bencés szerzetes uralkodóval szembeni elfogultsága nyilvánvaló, tény, hogy János személye elnyomó, vérszomjas uralkodóként él a köztudatban; ennek ellenére a nevéhez fűződik az angol történelem egyik legfontosabb dokumentumának kibocsátása.
Elhibázott, önkényes politikája következtében ugyanis kénytelen volt engedni a bárók követeléseinek, és 1215. június 15-én a Runnymede-nél aláírni a széleskörű rendi jogokat biztosító Magna Cartát. Bár a maga idejében elhanyagolható volt a jelentősége, rendelkezései a későbbi évszázadok során meghatározónak bizonyultak Anglia alkotmányos fejlődése szempontjából, mivel nyilvánvalóvá tették: a királyt is korlátozzák a felette álló törvények.
Földnélküli János uralkodása a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető sikeresnek. A népharag már akkor ellene fordult, amikor bátyja, a külföldön raboskodó I. Richárd trónjára tört, és az sem kedvezett jó hírének, hogy az a szóbeszéd járta, ő ölte meg unokaöccsét, a hatalmára veszélyt jelentő Arthurt. Az uralkodót a pápa is kiközösítette, a franciákkal szemben vívott háborúkban pedig jelentős területeket veszített, miközben a bevételek növelése érdekében megsarcolta a bárókat. A főurak összeesküdtek ellene, és 1215-ben szorult helyzetében szabadságlevél-tervezetük elfogadására kényszerült.
A dokumentum bevezetésből és 63 részből áll, tartalma szerint kilenc részre osztható. Szavatolja az egyházi rend, a nemesség, a bérlők, valamint a városok jogait és kiváltságait. Szabályozza a kereskedelmet, a vám- és pénzügyeket, a jog és az igazságszolgáltatás reformját. Rendelkezései szerint az igazságszolgáltatást senkitől nem lehet megtagadni, illetve késleltetni; szabad embert tárgyalás nélkül nem lehet elítélni; jogszerű ítélet nélkül senkit nem lehet letartóztatni, bebörtönözni, megfosztani birtokától, száműzni vagy más módon zaklatni. A Magna Carta legfontosabb pontja, záró rendelkezése garantálta, hogy rendelkezéseinek megsértése esetén egy 25 fős bárói testület számon kérhesse az uralkodót.
A Magna Carta időben és tartalomban is közel áll a magyar Aranybullához, amelyet hét évvel később, 1222-ben adott ki II. András király. A két törvényt sokan és sokszor összehasonlították, és az is felvetődött, hogy az Aranybulla az angol joganyag átvétele. A mai vélemények szerint a két szöveg hasonlósága inkább a társadalmi viszonyok és mozgások hasonlóságából ered: mindkettő bevezetése a régi királyok által adományozott „szabadságok” megerősítéséről szól, és mindkettő végén található (bár nem egyforma terjedelmű) ellenállási záradék, amelyet a későbbiekben sokszor idéztek.
A Nagy szabadságlevelet a későbbiekben többször is megújították. Rendelkezéseit még az angol jogfejlődésben mérföldkőnek számító 1628-as Petition of Rights, az 1679-es Habeas Corpus és az 1689-es Bill of Rights megszövegezésénél, valamint az amerikai alkotmányos berendezkedés alapjainak lefektetésénél is figyelembe vették.
.jpg)
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
