Egyetemisták gyakorlatoztak Sepsibükszádon

Egyetemisták gyakorlatoztak Sepsibükszádon

Sepsibükszádon tartották terepgyakorlatukat a napokban a Sapientia EMTE csíkszeredai karának másodéves kommunikáció és PR-szakos hallgatói, akiket a helyi önkormányzat, illetve a Pro Sepsibükszád Egyesület látott vendégül.

Hírdetés

Székely Kinga Katalin oktató vezetésével a fiatalok a társadalomkutatási módszerek alkalmazását ismerhették meg, kétnapos munkájuk célja az volt, hogy feltérképezzék a helybeliek viszonyulását településükhöz – miként vélekednek arról, hogyan látják a falu jövőjét –, illetve a helyi identitás jellegét is vizsgálták. A terepkutatás során a lakosság mintegy tíz százaléka körében kérdőíves lekérdezést tartottak (a sepsibükszádiak december 4-ig online is kitölthetik az adatlapot). Készült továbbá néhány interjú is, amely által még árnyaltabb és alaposabb képet nyerhettek a faluról a hallgatók. Az együttműködést a polgármesteri hivatal hasznosnak találta, hiszen a fiatalok munkája révén ráláthattak a helybeliek véleményére. A terepgyakorlat gyorsjelentéssel, illetve egy, az önkormányzat vezetősége részvételével tartott kiértékelővel zárult. (dvk)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »