Egyetemista önkéntesek jelentkezését várja az Amigos Alapítvány

Egyetemista önkéntesek jelentkezését várja az Amigos Alapítvány

Egyetemista önkéntesek jelentkezését várja az Amigos Alapítvány. A szervezet hat egyetemváros kórházában, hetente 50 alkalommal látogatja a bent fekvő gyerekeket. A fiatalok játszanak, mesét olvasnak, beszélgetnek, korrepetálnak, nyelvet tanítanak, melyik kisbetegnek mire van szüksége. Jelentkezni február közepéig lehet. A továbbiakról Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdeztük.

Az Amigos Alapítvány önkéntesei kórházban fekvő beteg gyerekeket látogatnak azzal a céllal, hogy játszanak velük, nyelveket tanuljanak, vagy kézműveskedjenek, de a legfontosabb, hogy a barátaik legyenek, hogy egy ilyen nehéz időszakban ne érezzék magukat magányosnak – magyarázta az InfoRádióban Forgács-Fábián Sára. Az „amigók” idén már hat városban, Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Szombathelyen, Pécsen és Miskolcon, heti ötven alkalommal látogatják országos szinten a gyerekeket.

Hírdetés

Az alapítvány jelenleg 250 önkéntessel dolgozik, mind egyetemisták, de nemrég indult a felvételi időszak, és egészen február 14-ig várják azok jelentkezését – az említett hat nagy egyetemi városból –, akiknek van kéthetente két órájuk, amit szívesen töltenének azzal, hogy kisgyerekek barátai, játszótársai legyenek – tette hozzá a kuratóriumi elnök, kiemelve: a rugalmasság mellett a legfontosabb a megbízhatóság, hiszen egy beígért látogatás elmaradása nagy csalódást okoz egy gyereknek.

Alapvető elvárás a jelentkezőktől, hogy legalább társalgási szinten beszéljenek egy idegen nyelvet, továbbá hogy példát, illetve jövőképet mutatva örömmel osszák meg a tapasztalataikat az egyetemista létről, a világról, hogy a gyerekek kiszakadhassanak kicsit a kórházi négy fal közül. „Azt szoktuk mondani, hogy akinek éppen a legnagyobb szüksége van ránk, az amigókra, mi velük foglalkozunk; ez azt is jelentheti, hogy egy karon ülő csecsemővel játszunk vagy mesét olvasunk egy órán keresztül, és azt is jelentheti, hogy valakit éppen angol érettségire készítünk fel” – fűzte hozzá Forgács-Fábián Sára.

Az önkénteseket egy kétnapos képzésen készítik fel, ahol elsajátíthatják az „amigóság csínját-bínját”. Jelentkezésre februárig 14-ig van lehetőség, majd ezt követően egy héten belül a felvételi folyamat el is indul. Ha minden jól megy, akkor a felvett amigók első kórházi látogatásra márciusban kerülhet sor. További részletek az alapítvány honlapján.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »