Egyetemi hallgató kérdezte Simicskót, hogy a kínaiaktól tanulták-e az előadás kötelezővé tételét

Egyetemi hallgató kérdezte Simicskót, hogy a kínaiaktól tanulták-e az előadás kötelezővé tételét

Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen tartott előadást. Ezen állítólag rektori utasításra kötelező volt résztvenni azoknak a hallgatóknak, akiknek az esemény idejében órája lett volna. Az egyetem ezt cáfolta.

Az előadás végén – a kérdezési lehetőséget kihasználva – a hallgatóság soraiból egy fiatal férfi azt kérdezte a minisztertől és a rektortól: a kínaiaktól tanulták-e az eseményen való részvétel kötelezővé tételét, és ha a Fidesz kormányon marad, mindent ugyanígy kötelezővé tesznek-e majd.

Hírdetés

Torma András rektor erre válaszolva azt mondta, hogy az előadáson való részvételt nem tette kötelezővé, és mivel a feltett kérdés nem tartozott szorosan az előadás témájához, a rektori hivatalba invitálta a kérdezőt, hogy ott, „egy kávé mellett”, megbeszéljék a kérdést. A rektori válaszra a diákok tapssal reagáltak.

Simicskó István szintén megerősítette: senkinek nem volt kötelező őt végig hallgatni, akár közben is bárki távozhatott volna. Ezzel együtt „köszönetet mondott” azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek az előadás vélelmezett kötelezővé tételével foglalkoztak az elmúlt napokban, ugyanis – ahogyan fogalmazott – 14 éves oktatói pályafutása alatt nem kapott ilyen reklámot egyetlen szereplése sem.

(fotó: Illyés Tibor / MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »