Egyetemes szellemi fölény a hazafiak oldalán

Egyetemes szellemi fölény a hazafiak oldalán

A liberális szócséplés helyett a Fudan a jól fizető műszaki és informatikai jövőszakmákat tanítja majd. Most legalább a liberális hegemónia megtörik.

Budapest egy új nemzetközi egyetemmel gazdagodik. A német nyelvű Andrássy Egyetem és a CEU után a Fudan Egyetem is a magyar fővárost választotta. Ezzel Budapest még jobban integrálódik az európai és nemzetközi felsőoktatás és tudomány vérkeringésébe. Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatóját kérdezte a Gondola.

– Igazgató úr, már van működő „kínai egyetem” Budapesten. A Metropolitan Egyetem, amelybe 2014-ben fektetett be a kínai CEE Equity Alap. Nem rémlik, hogy ott bárki indoktrinációt fedezett volna fel. Ugyanakkor egy másik, egy tőzsdespekulációból fenntartott egyetemen egészen durva és leplezetlen az indoktrináció. Erre a szellemi inváziós folyamatra hogyan lehet ellencsapást mérni?

– A felsőoktatási törvény reformja egyenlő versenyfeltételeket teremtett, mostantól egy képzésért egy diploma jár. A CEU egészen Bécsig futott, amerikai akkreditációjú képzéseit oda vitte, de bőven maradt Budapesten is képzésük. Az ELTE és a CEU „jobban tudja – okostojás” világmegváltói konkurenciát kapnak, a kínaiaknak legalább annyi pénzük és felkészült tanáruk van, ráadásul Kína fejlődik, a nyugat pedig — önsorsrontó módon — önmagát számolja fel. Nagy lesz a kontraszt. A genderidológia és más obskúrus képzések; a diákok aktivistaként való használata; a vita helyetti kinyilatkoztatás és a másként gondolkodók elhallgattatása (Cancel Culture) a liberálisokra jellemző, de jó előre a kínaiakat vádolják vele. Szerintem attól is félnek, hogy a tehetséges fiatalok majd nem őket választják. A liberális szócséplés helyett a Fudan a jól fizető műszaki és informatikai jövőszakmákat tanítja majd. Most legalább a liberális hegemónia megtörik.

– Az önképe szerint globalista ellenzék sinofób tirádákkal akarja a magyar diákokat a külföldiekkel szembefordítani, holott a Fudan kampuszával gyarapodó Diákváros pont attól lenne mondén, ha több ország diákjai laknának ott. Minthogy ezt a hungarofób szélsőség is tudja, mi lehet az a mögöttes, valódi ok, amely miatt – vélhetően felbéreltként – harcolnak?

Hírdetés

– A liberálisok félnek Kínától és attól az alternatívától, ami mellett a szélsőséges kisebbségvédelemet és partikuláris témákat felemelő „tudományuk” a helyére kerül. Kína a tervutasítástól óriásléptekkel halad a francia típusú dirigista államkapitalizmus felé. A nyugat pedig a piacgazdaságtól és a kapitalizmustól retardál a klímaalapú tervutasításos gazdaságba. A Századvég Projekt Europe kutatásai azt mutatják, hogy a nyugati fiatalok pesszimisták, a kelet-közép-európaiak optimisták a jövőjüket illetően. Képzeljük csak el, hogy az ázsiai fiatalok mennyire hisznek a jövőjükben, ha évente több tízmillióan emelkednek fel közülük a középosztályba. Az optimizmusuk nekünk is lendületet ad. Kína integrálná Magyarországot a Pireusz–Duisburg áruforgalmi folyosóba, elsőként küldtek Magyarországra oltóanyagot, több százezer magyar életet mentve meg ezzel. Most a világ 34. legjobb egyetemét hozzák Budapestre, lökést adva a kutatás-fejlesztés alapú gazdaságnak. Mit kínálnak a liberálisok? Ezt látva, persze, hogy sinofóbbá válnak.

 

Kiszelly Zoltán

– Az 1970-es években még a később magukat „demokratikusnak” nevező ellenzék politikusai lelkesedtek Mao tanaiért, ma ez már ciki, ezért a menthetetlen forradalmi romantika szelétől megcsapott utánpótlás már „újbaloldalinak” nevezi magát. Az új és a régi baloldal 1994 és 1998 között szörnyű pusztítást végzett hazánkban, többek közt az állami vagyon korrupt elkótyavetyélésével. Ma a rombolás a magyarok fővárosában folytatódik. Formálódik-e valahol – akár titkos – stratégia, amely a katasztrófát megelőzheti, s ebben mit cselekedhetnek a magyar civil szervezetek?

– Fordul a szél, a magyar kormány politikája számtalan példán mutatta már meg, hogy perspektivikus és működik. Az ellenzéki önkormányzatok példája kicsiben mutatja, mi várna ránk, ha az ellenzék nyerne 2022-ben: adóemelés, züllés, sodródás és újfent privatizáció. Azok, akik középosztálybeliként, a családtámogatások kedvezményezettjeiként az ellenzékre szavaznak, nem Orbán Viktort, vagy a Fideszt „büntetik meg”, hanem saját magukat és az országot, nemzetünket.
A polgári és nemzeti civil szervezetek most készüljenek, soha nem látott Békement készül. Ott kell erőt felmutatni ahhoz, hogy az ország érezze: Nálunk az erő!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »