Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy a szíriai ellenzék Moszkvában tárgyalna

 Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy a szíriai ellenzék Moszkvában tárgyalna

Az amerikai külügyminisztérium kedden azt mondta, Moszkva túl korán hívta meg a szíriai ellenzéket oroszországi tárgyalásra. – közölte a Kínai Nemzetközi Rádió.

Elismerve, hogy vannak információik a szíriai kormányzat és az ellenzék tagjai között a jövő hétre tervezett oroszországi találkozóról, Elizabeth Trudeau amerikai külügyi szóvivő a riportereknek azt mondta, hogy „Úgy gondoljuk, ez még korai.”

„Meglesz annak a helye és az ideje, hogy az ellenzéki csoportok színre lépjenek. De úgy gondoljuk, hogy itt még nem tartunk” – mondta Trudeau szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Hírdetés

Az amerikai külügyi szóvivő arra biztatta Oroszországot, hogy törekvéseit fókuszálja az Iszlám Állam elleni fellépésre, és a szíriai kormánynál meglevő befolyását valódi politikai átmenet elérésére használja fel.

„Addig nem hisszük, hogy készen állunk a párbeszédre, ameddig a nemzetközi közösség széles körű egyetértésre nem jut a követendő útról” – fogalmazott az amerikai külügyi szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a szíriai konfliktusban érintett országok számára most az a legfőbb feladat, hogy a bécsi megbeszéléseken elért megegyezésre összpontosítsanak.

Orientalista.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »