Egyesült Államok: újabb 500 millió dollár az ukrán háború folytatására

Az Egyesült Államok 500 millió dollárt küld a lvovi kerületben található kiképzőbázis támogatására –írja a LifeNews.

Az ukrán hadseregnek és a nemzeti gárdának szánt összeg célja a Jarovo település mellett található kiképzőbázis támogatása -írta Joe Biden alelnök az ukrán Rada külügyi bizottsága elnökének, Anna Gopkonak küldött levelében, amelyben egyúttal két milliárd dollár értékű újabb segélyt helyezett kilátásba, illetve azt is közölte az ukrán politikussal, hogy az Egyesült Államok kormánya felszólítja az Európai Uniót újabb Oroszország-ellenes szankciók bevezetésére.

Ha Moszkva nem hajtja végre a minszki egyezményekben vállalt kötelezettségeit, úgy súlyos árat fog fizetni az Ukrajna elleni agresszió miatt –tette hozzá Biden.

Hírdetés

Emlékezhetünk rá, hogy a jelenlegi ukrán kormány a pénzügyi segítség mellett folyamatosan felszólítja nyugati partnereit, hogy katonai erővel is segítsék harcát, akár fegyverek szállításával, akár konzultációs és tanácsadói szolgáltatásokkal. Ennek a stratégiának része az ukrán hadseregnek nyújtott kiképző-tevékenység is. Porosenko elnök már számtalan alkalommal kért halált okozó fegyvereket szövetségeseitől, ám a nyugati országok egyelőre logisztikai támogatást és önvédelmi eszközöket adtak Kijevnek.

Már több orgánum beszámolt arról, hogy titokban fegyverek is eljutnak különféle csatornákon Kijev harcosaihoz. A Kiber-Berkut hacker-csoport több ízben publikált titkos dokumentumokat ezekről a szállítmányokról. A közelmúltban a LifeNews–hoz eljutott a hír, hogy Bulgáriából szétszerelt, német eredetű páncélos harcijárművek jutottak el Ukrajnába. Ugyanúgy a honlap dokumentumokkal tudja alátámasztani azt a hírt is, hogy Ukrajnán át, korrupciós csatornákat felhasználva nagy mennyiségű amerikai fegyver került a Közel-Keletre.

Az ukrán elnök, 2015 nyarán nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy 11 országgal van élő szerződésük fegyverek szállítására az ukrán haderő számára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »