Egyenlők és egyenlőbbek – mutatjuk, hogyan kerüli a tetteket az új kormány

Egyenlők és egyenlőbbek – mutatjuk, hogyan kerüli a tetteket az új kormány

Néhány héttel ezelőtt Révi Attila, a Jobbik alelnöke felhívta a figyelmet egy visszásságra. E szerint a hatályos törvények alapján a fegyveres és a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálat elismerése céljából fegyverpénzt kell biztosítani.

A párt szerint ez rendben is van, végre van ugyanis egy olyan törvény, amely jutalmazza a felelős, gyakran nagy veszélyekkel járó munkák elvégzőit. Sajnos azonban, vannak, akik hiába teszik kockára akár a testi épségüket is, hiába kell fegyverekkel dolgozniuk, ez a honorárium nem illet meg őket.

Ezek az emberek nap mint nap küzdenek azért, hogy megóvják határainkat az illegális migrációtól, ezáltal védik a magyar embereket. A határvédelmi fegyveres biztonsági őrök jelenleg a rendőrség intézményrendszerén belül működnek, az Orbán-kormány azonban hiába tűzte a migráció meggátolását a zászlójára, nem gondolták úgy, hogy őket is megilletné ez a jutalom.

És úgy tűnik, ez így a Magyar-kormánynak is tökéletesen rendben van.

Révi Attila levélben fordult az új magyar belügyminiszterhez abban a reményben, hogy erre a hiányra felhívja Pósfai Gábor figyelmét is, és arra ösztökélje, hogy változtassanak jelen gyakorlaton.

Hírdetés

Sajnos azonban a belügyminiszter úgy döntött, ahelyett, hogy megoldást keresne a problémára – mely egyébként nem okozna gondot a költségvetésben, hiszen összesen kétezer emberről van szó –, inkább a fideszes szokást követte. Az ügyet delegálta egy helyettes államtitkárának, aki érdemi válasz helyett felmondta a jelenleg hatályos törvényeket, mintha az nem lenne bárki számára elérhető.

Örvendetes, hogy az új éra foglalkozik a hozzájuk érkező megkeresésekkel, ez mondjuk valóban formabontó. Az azonban már kevésbé, hogy a jóindulatú problémafelvetésre érkező válasz pont ugyanolyan semmitmondó és hasztalan, mint az előző rendszerben volt.

Az Alfahírnek Révi Attila azt mondta, a Jobbik a kormánnyal ellentétben nem mond le a határokon teljesítő őrökről, ahogy egyetlen magyar emberről sem. A párt törvényjavaslatot dolgoz ki annak érdekében, hogy a határvédelmi fegyveres erők is részesüljenek fegyverpénzben, e javaslatot pedig a Belügyminisztérium rendelkezésére is bocsájtja. A Jobbik bízik abban, hogy az új vezetés nem fordítja el az arcát a felmerülő problémák elől, javaslatukat pedig megtárgyalják és beépítik a jelenleg hatályos törvényekbe.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »