Egyelőre nem született döntés a tálibok ENSZ-képviseletéről

Egyelőre nem született döntés a tálibok ENSZ-képviseletéről

Egyelőre nem született döntés az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ENSZ-képviseletéről – közölte csütörtökön Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő.

„Egyelőre nincs változás, a kérdéssel az akkreditációs bizottság foglalkozik” – mondta a szóvivő arra utalva, hogy a radikálisok nemrég felkérték a világszervezetet, hogy képviselőik fel akarnak szólalni az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának csúcsszintű általános vitáján. Hozzátette ugyanakkor, hogy a testület egyelőre nem ülésezik.

A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, a döntés hiányában szinte esélytelen, hogy a tálibok képviselői részt vehessenek a vitán.

Hírdetés

Amír Hán Muttaki, az afganisztáni tálibok ügyvivő kormányának külügyminisztere az Afganisztáni Iszlám Emirátus nevében kért lehetőséget az általános vitán történő részvételre. A tálibok a többi között azzal érveltek, hogy Asraf Gáni afgán elnököt megbuktatták, külföldre menekült, s ezért személyét más országok nem ismerik el államfőként. A radikálisok egyben megkérdőjelezték Afganisztán eddigi ENSZ-nagykövetének felhatalmazását is. Az üzenethez mellékelték a New Yorkba küldeni kívánt tálib delegáció névsorát is.

Dujarric egyébként beszámolt arról is, hogy a nap folyamán visszatért Kabulba Deborah Lyons, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja. „Lyons Kabulban tartózkodott egészen augusztus végéig, ami az egyik legnehezebb időszak volt. Később személyes jelenlétét megkövetelő családi körülményei miatt Kazahsztánba kellett utaznia” – ismertette az ENSZ-szóvivő hangsúlyozván, hogy távolléte alatt két helyettese is Kabulban volt.

A Hakkáni-hálózat nevű terrorista szervezet vezetője, Sziradzsuddin Hakkáni afgán belügyminiszter szeptember 16-án jelentette be, hogy az ENSZ dolgozói biztonságban folytathatják afganisztáni tevékenységüket.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »