Az egyházmegye papjaival és híveivel együtt ünnepelte pappá szentelésének 65. évfordulóját Horváth József atya június 15-én a szombathelyi székesegyházban. Az ünnepi szentmisén Székely János szombathelyi megyéspüspök mondott szentbeszédét.
József atya életéről és papi pályájáról szólva Székely János püspök prédikációjában felidézte a háborús éveket, Horváth József gyermekkorát, amikor mindennap ministrált, ahonnan papi hivatása fakadt; kápláni szolgálatát Pákán, Celldömölkön és a szombathelyi Szent Márton-templomban, amely helyeken
A Szent Kereszt Lelkészségen – más néven a Kálvárián –, ahol már közel negyven éve szolgál, számos közösség alakult, amelyek mind a mai napig működnek, sőt a generációk egymást váltják, segítik.
Horváth József atya az alapítója a ma Martineum Felnőttképző Akadémia nevet viselő képzési-lelkiségi központnak – emelte ki a főpásztor. – Új alapokra helyezte az egyházmegye ifjúságpasztorációját, és segítette a Karitász munkáját.
Mit jelent papnak lenni? – tette fel a kérdést Székely János. – A Zsidókhoz írt levél Jézus papságáról szól. Ebben két fontos megállapítást olvashatunk: Jézus egyszerre a testvérünk, de egyszerre egy az Atyával is. Így lehetett ő hídépítő ég és föld között.
Minden papnak ugyanez a küldetése:
„József atya! Veled együtt adunk hálát a nagy szeretet történetért, és imádkozunk, hogy Isten adjon ma is hiteles, lángoló szívű, odaadott életű papokat” – zárta szentbeszédét a szombathelyi megyéspüspök.
Székely János püspök teljes szentbeszédét meghallgathatják itt.
A szentmise végén a Kálvária család nevében Póhr Frigyes köszöntötte a jubilánst: „Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében” – idézte a Kálvária templom egyik üvegablakán lévő gondolatot.
A vasmisés áldás után a Kálvária cserkészei énekeltek Horváth József atyának, aki ezt követően a püspöki palota kertéjben tartott agapén mindenkivel kezet fogott.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


