Egyedül hagyta 7 hónapos csecsemőjét az ifjú pár – a drogozás fontosabb volt

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a fiatal párnak a büntetőügye, akik három éve, egy októberi éjszakán Tiszaföldváron, egy családi veszekedés után úgy döntöttek, hogy 7 hónapos, babakocsiban alvó csecsemőjüket otthon, egyedül hagyva kábítószerért indulnak.

Miután megvették a szert, a hazaúton lerobbant az autójuk, de ahelyett, hogy hazasétáltak volna, a szert elfogyasztották, és elaludtak a kocsiban. Hajnalban polgárőrök ébresztették őket, és azonnal értesítették a rendőröket, akik a házhoz mentek, és a gyermeket épségben találták.

Az ügyben 2018. január 9-én emelt vádat Kunszentmártoni Járási Ügyészség. A Kunszentmártoni Járásbíróság 4 tárgyalást tartott az ügyben, majd 2019. március 7-én ítéletet hozott. Mindkét szülőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek. Emellett a férfit, egy 2017-ben elkövetett ittas járművezetése miatt is bűnösnek találta.

Hírdetés

Tettéért a fiatalembert 3 év börtönre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyektől és 1 év 4 hónapra a járművezetéstől, és egy vele szemben korábban garázdaság bűntette miatt kiszabott 10 hónapos felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte. A fiatal nőt pedig 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, és mindkettejük szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlottak és védőik azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbeztek, és mindannyian a szülők szülői felügyeleti jogának visszaállítását kérték. Az ügy így másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A Szolnoki Törvényszék 2019. október 17-én meghozott másodfokú ítéletében a fellebbezéseket részben alaposnak találta. A férfi végrehajtandó börtönbüntetését 3 évről 2 év 4 hónapra, míg a nő felfüggesztett börtönbüntetésének tartamát 2 évről 1 év 6 hónapra enyhítette, és a próbaidő tartamából is elengedett 1 évet. A szülői felügyeleti jog visszaállítására azonban egyik vádlott vonatkozásában sem látott lehetőséget. A döntés jogerős – közölte honlapján az ügyészség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »