Egy volt jobbikos levele az alapszervezetéhez

Az érintett személyek személyiségi jogainak védelme érdekében a levélíró kívánságára a levélbõl az alapszervezet megjelölését és tisztség viselõjét, valamint a levélíró nevét töröltük.

Tehát a levél, amely önmagáért beszél:

Tisztelt Elnök úr, tisztelt volt tagtársak!

Hosszas töprengés után ezúton kívánom bejelenteni, hogy megszüntetem a pártoló tagságomat, és a továbbiakban a Jobbik párttal nem kívánok semmiféle együttműködésben részt venni, mivel nem tudok egyet érteni a párt megváltozott irányvonalával.

Azt soha nem kifogásoltam, hogy a korábbi túlzottan radikális hangnem helyett visszafogottabban, szalonképesebben politizálunk, még azt sem, hogy normális kapcsolatokat igyekszünk kialakítani egyes magyarországi zsidó közösségekkel.

Azt viszont óriási hibának tartom, hogy együttműködünk, közös tüntetéseken veszünk részt olyan neoliberális kozmopolita szellemiségű mozgalmakkal és pártokkal, mint az Együtt, a Momentum, és az LMP.

Hírdetés

Az utóbbi időben alkalmam volt részt venni több olyan tudományos-szakmai rendezvényen, ahol különféle pártok vezető szakpolitikusai fejtették ki az álláspontjukat nemzetstratégiai jelentőségű kérdésekkel kapcsolatban.

Meg kellett állapítanom, hogy még az MSZP-sekben is sokkal több nemzeti érzés és nemzeti elkötelezettség volt tapasztalható, mint ezekben a politikai gengszterekben, akiknek ha a szakpolitikai javaslataik megvalósulnának, Magyarország a jelenlegi kiszolgáltatott félgyarmati helyzetéből nagyon gyorsan igazi gyarmattá válna.

Az is érthetetlen, hogy miért kell válogatás nélkül durván támadni a kormány összes intézkedését, azokat is, amelyek pedig kifejezetten nemzeti érdekeket szolgálnak.

Mindez nem jelenti azt, hogy személy szerint bárkire haragudnék, az email címemet ismeritek, magán személyként továbbra is szívesen levelezek bárkivel.

Dr. …

… szakértő


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »