Háromszor határoztak úgy kisebbségi létünk egy évszázada alatt a politikusaink, hogy a további rivalizálás helyett egységes magyar pártot hoznak létre. Mai utódaik okulhatnának az első két döntés okaiból és tanulságaiból.
Az első fontos időpont 1936. június 21. Az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt küldöttei Érsekújvárban megalakították az Egyesült Magyar Pártot. Aztán több mint egy évig tartott, amíg sikerült a két előd szociális és nemzeti értékrendjét összehangolni, s ennek alapján rövid ideig – az 1938-as első bécsi döntésig – bizonyos mértékig érvényesíteni.
Hatvankét évvel később, ugyanazon a nyári napon az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt megalapította a Magyar Koalíció Pártját. Az akkori egyesülés sem volt sétagalopp, de elkerülhetetlen volt, mivel Vladimír Mečiar úgy módosította a választási törvényt, hogy csak egy egyesült magyar politikai tömörülésnek volt esélye bejutni a parlamentbe. Nem voltak gondtalanok a közös politizálás első hónapjai, főleg helyi szinten tovább éltek a különféle előítéletek. Leginkább az egyesek szerint „becsehelt libsikkel” szemben. A vezetőknek jórészt sikerült elcsitítani ezeket a hamis hangokat, amelyek végképp megszűntek, miután az MKP a 2002-es választáson 11,16 százalékos eredményt ért el és húsz képviselőt küldhetett a törvényhozásba. Elsősorban e sikernek köszönhetően jöhetett létre például a Selye János Egyetem. Az MKP politikai erejét azonban belső ellentétek, személyeskedések gyengítették, Duray Miklós szerint főleg azok, akik értékközpontú politizálás helyett önös érdekek szerint tevékenykedtek. Amivel 2009-ben pártszakadást okoztak, s elhintették a megosztottság és a gyűlölködés máig ható gyilkos magvait.
A legutóbbi választás hazai magyar szempontból gyászos eredménye egyértelművé tette, hogy az országos érdekképviselethez egyetlen út vezet, éspedig a pártok egyesítése. A folyamat ezúttal is vontatottan, csigalassúsággal indult, amit csak részben lehet magyarázni a járvány miatti akadályokkal. A nyilvánosság elé tárt magánvélemények is lassítják a kibontakozást.
Úgy tűnik, a főszereplők nem tudatosították, hogy önmérséklet és kompromisszumkészség, vagyis kellő politikai érettség nélkül a Szövetség egyhamar összeomolhat. Még el sem fogadták a három platform működési szabályzatát, Berényi József máris a megszüntetésüket szeretné.
Az MKP és az Összefogás Kassa megyei platformja tisztességes hangvételű közleményben kérte fel a szerintük terhelt múltú Jakab Elemért, hogy lépjen vissza a párt Országos Tanácsába való jelöléstől. Mire megszólalt Bugár Béla is, holott azt ígérte, kilép a közéletből. A Híd volt elnöke indokoltan követelte, hogy minden platformban azonos mércét alkalmazzanak. Ugyanakkor olajat öntött a tűzre személyeskedő, Forró Krisztiánt kioktató mondataival, amire Mózes Szabolcs még keményebben válaszolt.
Ezek az indulatoktól sistergő pengeváltások tovább csökkenthetik az új párt támogatottságát, amely eddig sem túl magas, hiszen a felmérésben rendszerint nem éri el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Főleg a nyilvános viszálykodás meg az elégtelen kommunikáció következtében.
A Szövetség támogatottságának fokmérője lesz az idei őszi megyei és helyhatósági választás. Már csak ezért is mielőbb működőképessé, a potenciális választók számára pedig vonzóvá kellene tenni az új politikai formációt. Ehhez valódi összefogás szükségeltetik, nem pedig önfényező, csoportérdekeket alig álcázó megnyilvánulások sora. Mértékadó becslések szerint két éve legalább 90 ezer hazai magyar polgár szlovák pártra voksolt, sokan pedig el sem mentek szavazni. Ezek az adatok legközelebb még szomorúbbak lehetnek, ha a Szövetség nem tér észhez.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
