Egy újabb szocialistának lett elege: Bárándy Gergely számára vállalhatatlan a folytatás

Egy újabb szocialistának lett elege: Bárándy Gergely számára vállalhatatlan a folytatás

„A mai napon jeleztem pártelnök úrnak, hogy nem kívánok indulni a 2018-as országgyűlési választáson. Más párt színeiben és függetlenként sem. Egyúttal lemondtam párttisztségemről is”

– írta Bárándy Gergely közleményében.

Bárándy Gergely – aki azon szocialisták közé tartozott, akik valóban értékes munkát végeztek, ő például az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának is aktív tagja volt – a maradék időben még folytatja a munkát a frakcióban, de utána inkább a civil életet választja.

„Jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás”

Hírdetés

– írta.

Hirtelen eszünkbe juthat Hernádi Gyula szocialista politikus, aki éppen arra készül, hogy megpuccsolja az összellenzéki összefogást Hódmezővásárhelyen, és a Fidesz érdekében elindul a polgármester-választáson.

Velez Árpád, szintén visszalépő országgyűlési képviselő a sokak szerint a Fidesz által szponzorált szocialista párt vergődését így írta le Molnár Gyula pártelnöknek:

„Nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy te a magyar baloldal vezető pártjából, történelmi szemszögből nézve pillanatok alatt, egy a mások után kullogó, kedvetlen, motiválatlan, kiszolgáltatott politikai közösséget csináltál. Ezt a politikai menetrend és stratégia hiánya okozta, vagy a szándékosság. Több hónapja érzem rajtad és látom a döntéseidből, hogy csak meg akarod úszni, túl akarod élni ezt a helyzetet”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »