Nem tudom, volt-e olyan könyvbemutató hazai magyar terepen, amelyről hiányzott az elsőkötetes szerző. A pályakezdők alig várják ezt a nagy napot, hiszen művük elindulhat világhódító útjára, ők pedig kilépnek a reflektorfénybe – már ha vannak még reflektorai az irodalmi életnek.
A pályakezdők további jellemző tulajdonsága, hogy szívesen teszik ki a Facebookra épp elkészült szövegeiket, mutogatják fűnek-fának, sokat beszélnek arról, amin dolgoznak, és hajlamosok írónak, költőnek titulálni magukat társaságban, mihelyst megjelnik tőlük valami egy irodalmi lapban.
És minden új szövegükre azt mondják: kész, tökéletes, mehet a nyomdába.
Mészáros György kollégánkról nagyon kevesen tudták, mivel töltötte szabad idejét. A szerkesztőségben konkrétan ketten. Gyuri a sportrovatnál dolgozott, de itt-ott megörvendeztette a Kultúra rovatot is filmkritikákkal sci-fikről, szuperhős-történetekről, akciófilmekről. Szóval olyan zsánerekben mozgott otthonosan, amelyekhez én keveset értek.
Azért beszélek róla múlt időben, mert Gyuri tavaly októberben, 33 évesen meghalt. Volt egy vele született szívbetegsége – erről sem tudtunk. Az első döbbenet nálam hosszú napokig tartott, aztán valami tompa zsibbadtság váltotta fel, azon sejtésem megerősítéseként, hogy a sors kegyetlen, az élet igazságtalan.
Halála után derült ki Gyuriról, hogy írt két kisregényt (Babaházak az örökkévalóságnak, A kifakuló világ), valamint egy novellát (A lélek vére). A Babaházakkal harmadik helyezést ért el 2015-ben egy anonim irodalmi pályázaton, és a zsűritagok egyike, Grendel Lajos tetszését is elnyerte. Ezt később átküldte kolléganőjének, Lovas Emőkének, aki barátból azonnal átkapcsolt szerkesztői üzemmódba, és tanácsokat adott, kérdéseket tett fel, kihúzatta a felesleges mondatokat, feszesítette a párbeszédeket. Ez az intenzív közös munka online zajlott, mert ők ketten ötszáz kilométernyire laktak egymástól. Elsősorban Emőkének köszönhetően lett könyv a szövegekből.
A kifakuló világ fél évvel a szerző halála után már meg is jelent a királyhelmeci Tempora Orientia Kiadónál. Múlt csütörtökön volt a bemutatója Csallóköznádasdon, Gyuri falujában. Megtelt a kultúrház, a legismertebb írók is elégedetten csettintettek volna a tömeg láttán.
A beszélgetést Bőd Titanilla vezette, aki közvetlen főnökeként szintén mit sem sejtett Gyuri irodalmi tevékenységéről. A kötetből Somogyi József olvasott fel, a zenéről igazi hazai sztárok gondoskodtak: Vadkerty Imre, Zsapka Attila, Bertók István és Sipos Dávid.
Ilyenkor az ember nemcsak a szövegre reagál másképp, de még az énekelt versekben is kutatja az adott helyzetre passzoló sorokat. Ez a kényszer az est felénél teljesen megszűnt nálam, annyira lenyűgözött a kötet születésének története.
A jelenlévők közül sokan talán nem is tudták, mekkora szerepe van a szerkesztőnek a végső változat kialakításában. Ő az, aki kiszűri a stilisztikai, logikai és egyéb bakikat, rákérdez egy-egy karakter jellemére, szerepére. Javaslatokat tesz, felhívja a szerző figyelmét az elvarratlan szálakra. Nem az a feladata, hogy hozzáírjon, átírjon, hanem hogy szakmai szemmel olvassa és elemezze a szöveget. Újabb és újabb változat születik, a matéria folyamatosan formálódik, oda-vissza röpködnek a megjegyzésekkel, lábjegyzetekkel teli fájlok.
Akik jobban ismerik a könyves szakmát, most csendben megjegyezhetik, hogy bizony, minden kötetnek így kellene összeállnia. Ez a fajta alaposság a normális hozzáállás, nem pedig az, ami manapság könyvszerkesztés gyanánt zajlik egyes gyorsan zakatoló kiadóknál.
Mészáros Gyuri kórházba került, ahonnét már nem jött ki. A laptopjában megtalálták a szövegeket, és kiderült, hogy az utolsó húsz oldal kivételével átvitte a változtatásokat, javításokat, illetve megjegyzéseket, lábjegyzeteket írt. Azaz lezajlott az utolsó „párbeszéd“ szerző és szerkesztő között – legalábbis Emőke így érezte. Azt is megtudtuk a bemutatón, hogy a kötet mottóját Gyuri választotta, még korábban. Így szól: „Életem vége, hírnevem kezdete.“
Nem tudom beleképzelni magam az elfogulatlan olvasó bőrébe. Mert aki személyesen ismerte a szerzőt, annak a fülében az ő hangja szól olvasás közben, és őt keresi a főszereplőkben. Ez egyébként minden ismerős esetében így működik, nekem elhihetik, több íróval, költővel vagyok jó viszonyban.
Szóval kedves elfogulatlan olvasó, ezek a történetek a szerkesztő szerint)főleg azért érdekesek, mert az író vegyíti a műfajokat: sci-fi, fantasy, kalandregény, krimi és western találkozik a lapokon. A lazán pörgő párbeszédekben humor bujkál, a szerző pedig néha kikacsint – vagyis az írás folyamatáról is szó esik. A kifakuló világ szereplői például azzal vannak elfoglalva, hogy milyen lesz, ha egyszer majd valaki megírja őket. Vagyis egyfajta legendagyártás is folyik a sorok között. És bár a felsorolt műfajok sokak szerint nem tartoznak az úgynevezett magasirodalomba, mind alkalmas arra, hogy az író becsempéssze saját félelmeit, kételyeit, reményeit, a társadalomról alkotott véleményét a történetbe. Azaz ugyanúgy reflektál a világra, mint a „lila ködös“, nagyon elvont írók.
Lovas Emőke szerint Mészáros György egy olyan privát univerzumot hozott létre, amelyet bárki kedvére bővíthet. Továbbgondolhat szituációkat, kitalálhatja a mellékszereplők múltját, újabb elágazásokat kreálhat a kidolgozatlan ötletekből. Hamarosan lesz is erre lehetőség, mivel a hagyaték gondozói egy irodalmi pályázatot terveznek. Arra fogják biztatni a fiatalokat, főleg a középiskolás réteget, hogy engedjék szabadon a fantáziájukat és lépjenek be a Gyuri-univerzumba.
És még egy fontos információ: készülőben volt egy nagyregény, amelyből úgy száz oldalnyit szintén megtaláltak, és amely több ponton kapcsolódást mutat a most megjelent történetekkel. Idővel ezt a szöveget is elérhetővé szeretnék tenni, nyomtatott vagy online formában.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
