Egy új élet születése – Egy dúla képeiből nyílt fotókiállítás Győrben

Szerelmünk gyümölcse – A pozitív szülésélmény címmel nyílt meg Némáné Staar Ella dúla fotókiállítása február 1-jén, Győrben, a Triangulum Galériában. A megnyitón köszöntőt mondott Németh István, a soproni Szent Imre-templom plébánosa, a Győri Egyházmegye Családbizottságának titkára. A kiállítás február 12-ig naponta 9 és 17 óra között ingyenesen látogatható.

Németh István plébános elmondta, hogy Győri Egyházmegye Családbizottsága évek óta részt vesz a házasság hete rendezvénysorozat szervezésében. Kiemelte: hogy életünk kitüntetett pillanatai közé tartozik, amikor egy új élet jön a világra. János evangéliumának 16. fejezetéből idézett, amikor az Úr Jézus búcsúbeszédében, közvetlenül szenvedése előtt szeretne erőt önteni az apostolokba, többek között a szülés képét kölcsönzi ehhez: „Az asszony is szomorú, amikor szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire.” (Jn 16,21).

„A feltámadás utáni találkozások megerősítő örömét vetíti előre a tanítványainak, hogy ki tudjanak tartani. Kitüntetett pillanatok kerülnek egymás mellé: egy gyermek születése és az Istennel való találkozás. Ez utóbbihoz egész sok segítség kínálkozik számunkra: az elmélyült imádság, egy szentmisén való részvétel, egy lelkivezető, egy tanítás és sorolhatnánk…” – fogalmazott a plébános.

„A gyermek születésénél is akad segítő: az egészségügyieken túl az édesapa, a leendő nagyszülő, egy barát vagy a dúla, aki nem más, mint professzionális segítő a szülés előtt, alatt és után. Némáné Staar Ella ezzel a tárlattal azt szeretné bemutatni, hogy apró gesztusokkal, odafigyeléssel az asszony szomorúságát, mely nagyrészt az újtól és a fájdalomtól való félelemből fakad, fel lehet oldani, biztonságossá, meghitté, pozitív élménnyé lehet tenni.

Németh István köszöntőjének végén felhívta a figyelmet arra, hogy megtekintve ezeket a képeket, „tudjunk hálát adni az életért, és akik az élet továbbadásának hivatását kapták, bátran, pozitívan tudják várni, gondozni és nevelni szerelmük gyümölcsét!”

A tárlatot Némáné Staar Ella ajánlotta a látogatók figyelmébe. Mint mondta: sokan félnek ettől a témától, hiszen azt gondolják, hogy nagyon naturalisztikus fotókkal találkoznak. Bár készít ilyen jellegű fotókat is a családok kérésére, de

Hírdetés

Úgy gondolja, a képekről átjön az a szemlélet, ahogy dúlaként szolgál a szülők mellett. „Hitünk értéktöbblet az életünkben, és nem csak életünk nagy pillanataiban látjuk ennek értelmét és súlyát” – vallja Ella. Végezetül azt kérte a jelenlévőktől: „Érintődjenek meg a képek által. Ez az érzés akár felkavaró is lehet, ha rossz vagy nehéz érzéseket idéznek elő, ez sem véletlen. Nézzük bátran és engedjük, hogy hasson ránk.”

A kiállítás ingyenesen megtekinthető február 12-ig, naponta 9 és 17 óra között. Belépőjegy a Püspökvár-Toronykilátónál (Káptalandomb 1.) és a Szent László Látogatóközpont recepcióján igényelhető.

További információ a +36/30/255-1363-as telefonszámon, a [email protected] e-mail-címen vagy a www.kaptalandomb.hu oldalon kapható. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Pálfi Mária, Molnár G. Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »