Egy történelmi jelentőségű Queen-koncert fotói a budapesti Nemzeti Múzeumban

Egy történelmi jelentőségű Queen-koncert fotói a budapesti Nemzeti Múzeumban

Egy történelmi jelentőségű Queen-koncert fotói a budapesti Nemzeti Múzeumban Juhász Katalin2025. 08. 01., p – 12:13 Budapest |

A Queen legendás budapesti koncertjének kulisszái mögé enged betekintést az a kamarakiállítás, amely kedden nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban, és szeptember 3-ig látogatható.

A Queen Backstage Budapest 1986 – Endrényi Egon és Gáspár Miklós fotói című tárlat Endrényi Egon standfotós és kollégája eddig publikálatlan képeire épül, amelyek a Queen egyhetes budapesti tartózkodása során készültek.

A népstadionbeli koncertből Zsombolyai János rendezésében film is készült, az akkori feltételek mellett extrém viszonyok között. Az MTV valamennyi csúcsteljesítményű kameráját mozgósították a helyszínen Ragályi Elemér operatőr vezetésével, vagyis aznap este nem készülhettek híranyagok. (A Queen menedzsmentje azzal a feltétellel mondott igent a budapesti fellépésre a megszokott gázsi feléért, hogy koncertfilm készül róluk).

A zenekar tagjairól, a koncert előkészületeiről, illetve magáról a koncertről is rengeteg fotó készült, ám ezek egy részét még sosem láthatták a rajongók. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán eddig publikálatlan fotókat is láthatunk.

„A Queen 1986. július 27-én először lépett fel a keleti blokkban, így a koncert nemcsak Magyarországon, hanem a környező szocialista országokban is egyedülálló esemény volt. A Népstadionban 70 ezer ember látta a csúcson lévő brit együttest, a Magic – Queen in Budapest című, 1987-ben bemutatott film, amelyet 2012-ben digitálisan felújítottak, világszerte sikert aratott. A koncert előtti forgatáson olyan backstage-fotók készültek, amelyek két évvel ezelőtt kerültek az MNM Történeti Fényképtárába, az eredeti negatívokat most első alkalommal láthatja a közönség”

Hírdetés

– árulta el a megnyitón Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A 2014-ben elhunyt fotóművész és standfotós, Endrényi Egon életművét családja ajándékozta az intézménynek, a hagyaték egyik – 455 darab fekete-fehér és színes fényképnegatív-kockából álló – fotóriportja enged betekintést a Queen budapesti tartózkodásába. A tárlat az 1986-os koncert közelgő negyvenedik évfordulójához is kapcsolódik. A felvételeken látható például, ahogy Freddie Mercury megkóstolja a magyar pálinkát, ahogy Roger Taylor dobos gokartozik az akkoriban frissen átadott Hungaroringen, Brian May gitáros pedig hőlégballonozás közben lett megörökítve.

A Balázs Béla-díjas Endrényi Egon 1967-ben kezdett dolgozni a Mafilmnél, első fotós munkája Sándor Pál Bohóc a falon című filmje volt. 1973-tól dolgozott a filmgyár nemzetközi stúdiójában, ahol Magyarországon forgatott külföldi filmek sajtó- és reklámfotóit készítette. Olyan ismert filmekben dolgozott, mint a Sándor Mátyás-sorozat, a Menekülés a győzelembe vagy a Hazudós Jakab, amelynek főszereplője Robin Williams volt.

„A budapesti Queen-koncerten Endrényi mellett Gáspár Miklós és Hegyi Gábor is dolgozott fotósként. Zsombolyai ötlete volt, hogy a produkcióhoz ne interjúk készüljenek, hanem a zenészeknek érdeklődési körüknek megfelelő programokat szervezzenek. A tárlaton a külön programokon készült felvételekből összeállított válogatás is szerepel. A kamarakiállítással szeretnénk felhívni a figyelmet az analóg fényképezés egyik alapjára, a negatívok történeti értékeire és szerepére”

– hangsúlyozta Feitl Írisz, a kiállítás kurátora. Hozzátette: reményeik szerint a tárlat beharangozója lehet annak a publikációnak, amely a budapesti Queen-koncert 40. évfordulójának kíván emléket állítani.

Akkor még senki sem sejtette, hogy az 1986-os Magic-turné lesz a zenekar utolsó koncertkörútja, amelynek egyik utolsó helyszíne a budapesti Népstadion volt. Alig három évvel később Freddie Mercurynál HIV-fertőzést diagnosztizáltak, a Queen utolsó, Innuendo című albumával emiatt már nem tudtak turnézni. Az énekes 1991. november 24-én hunyt el AIDS-ben, alig 45 évesen.  

A különleges fotókiállítás szeptember 3-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »