Néhány napja belefutottam egy olyan mémbe, ami az oldal egész történetét végigkísérte.
A kezdetektől fogva rendszeres időközönként megkaptam a vádat, hogy a cikkek rémhírkeltőek és félelmet gerjesztenek, és bár az írások hangvétele nagyon sokat változott az évek során, a cél ennek mindig is éppen az ellenkezője volt, még ha az erre használt eszközök bizonyára hagytak némi kivetnivalót maguk után, főleg eleinte.
Aztán pár napja belebotlottam egy képpel illusztrált mémbe a Facebookon, ami szerint a kedves felhasználó vagy éppen a világ, valahol az 1984, a Szép új világ, a Fahrenheit 451 és a Szolgálólány meséje metszetében leledzik napjainkban.
Anélkül, hogy kielemeznénk, miért nem szerencsés ezt a négy történetet egy lapon említeni, az illusztráció nagyon szíven ütött, mert bár tisztában vagyok azzal, hogy a világ rossz bőrben van, soha, egyetlen percig sem éreztem azt, hogy négy irányból szorongatna az elnyomás. Ehelyett lépten nyomon Isten csodálatos kegyelmét és szeretetét látom és mielőtt valaki azt mondaná, hogy persze, mert én nem Palesztinában, Észak-Koreában vagy Afrika egyik nyomorgó szegletében élek, hadd mondjam el, hogy azok, akik történetesen ott élnek és hozzám hasonlóan tudják, hogy Valaki meghalt azért, hogy ők élhessenek, még nálam is csodálatosabb színben látják a helyzetet. (Például: A világosság Atyja vagy A mennyei ember, hogy csak két példát említsek a sok száz vagy ezer közül.)
Való igaz, hogy az élet átmeneti körülményei igen rondák tudnak lenni, az élet maga örökkévalóan gyönyörű. A belélegzett levegő, a kék ég, a tavaszi szellő, a viharban is csicsergő madarak.
Persze időnként nemcsak viharfelhők tornyosulnak felettünk, hanem igazi ítéletidő dühöng, de minden egyes pillanatban egy igazi csoda részesei vagyunk, amit életnek neveznek.
A megváltást sóvárogva váró természet és a megváltást hol homályosan, hol sehogyan sem látó emberiség mindent összevéve akkor is az Isten által megálmodott és megalkotott csodában él és mozog, amit bárki felfedezhet, aki ki meri nyitni a szemét. Az élet tengerén sok törmelék és veszélyes partszakasz között navigálva hajózunk, de közben nem szabad levennünk szemünket a veszélyek és nehézségek között, felett és alatt lüktető isteni csodáról és tökéletességről, főleg akkor nem, amikor legszívesebben becsuknánk a szemünket, mert a sötétség is jobb alternatívának tűnik, mint a fizikai szemeink elé táruló látvány.
A rések és repedések között mindig látható a tökéletesen egész és örökkévalóan csodálatos.
Hálás vagyok, hogy olyanokkal utazhatok, akik mindig visszairányítják tekintetem a lényegre. Ebben a konkrét helyzetben történetesen Mick Mooney volt az. Köszönöm.
Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »
