Egy térképen a világ milliárdosai

A MarketWatch érdekes térképet tett közzé még szeptemberben. A világ milliárdosainak megoszlását mutatják be rajta országok és meggazdagodásuk oka szerint. Pirossal az örökölt vagyonnal rendelkezők, zölddel a vállalatalapítók, kékkel a cégvezetők, narancssárgával a politikai kapcsolatukból meggazdagodottak, citromsárgával pedig a pénzügyi guruk arányát mutatják.

 

Minél nagyobb egy ország, annál több milliárdossal rendelkezik. Jól látható, hogy a legnagyobb a térképen az USA, ahol az összes milliárdos nagyjából egy harmada él. Oroszország épp hogy valamivel nagyobb, mint Németország, és az európai országok közül több is kiemelt helyet foglal el. Például Csehország, ahol a milliárdosok 0,4 százaléka él, s ezzel nagyobb, mint például a szomszédos Lengyelország.

 

A milliárdosok gazdagságának okait tekintve kivételes, kirívó esetek Románia és Oroszország. Az előbbinél az egész ország narancsba borult, vagyis az összes milliárdos politikai kapcsolatainak köszönheti vagyonát, az utóbbi esetében ez az arány 64 százalék.

 

Forrás: MarketWatch.com (A nagyításhoz jobb klikk, és nyissa meg külön lapon)

 

Hírdetés

Egy másik véglet Dél-Korea, ahol a milliárdosok durván 80 százaléka kizárólag öröklés útján gazdagodott meg.

 

Kínában öröklés nincs, a leggazdagabbak 40 százaléka vállalatalapítással tört fel a csúcsra. Csehországban a milliárdosok nagy része politikai kapcsolati tőkéjéből profitált, egy másik népes csoport pedig a pénzügyi szektorban futott be nagy karriert.

 

Az öröklés Németországban is meghatározó, a német milliárdosok 64,7 százaléka jutott így vagyonához. Svájcban ez az arány még magasabb. Franciaországban az öröklés és a cégalapítás fontos.

 

Sajnos Szlovákia és a Magyarország nincs feltüntetve, pedig érdekes eredményt hozhatott volna. Lehet tippelni, melyik az két mód, ahogy a hazai milliárdosok szert tettek vagyonukra.

 

MarketWatch.com, Körkép.sk

Nyitókép: MarketWatch


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »