Egy szerzetesrend, melyet nem lehetett megfélemlíteni

Egy szerzetesrend, melyet nem lehetett megfélemlíteni

A szeptemberi, budapesti rendezésű 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán számos vallási témájú műsorral készül a közmédia az elkövetkezendő hónapokban. Június 18-án, pénteken 21 órától az Emberek és istenek című filmet láthatják a nézők a Duna Televízión.

Bár az emberek sokszor feladják elveiket, amikor az életük veszélybe kerül, akadnak olyan kivételesen erős és elhivatott személyiségek, akik bátran szembenéznek a halállal, ha egy felsőbb jót szolgálhatnak áldozatukkal.

Hírdetés

 A történet főszereplői Algéria egyik hegyi falvában élő, francia ciszterci szerzetesek, akiknek mindennapi békéjét egy váratlan konfliktus forgatja fel. Fundamentalista szélsőségesek támadják meg a települést, ezzel pedig olyan feszültségeket teremtenek a szerzetesrend tagjai között, amelyet korábban sosem tapasztaltak. A döntés nem könnyű, de mégis egyértelmű: a terror önkéntes foglyai lesznek. A megbocsátó, vak testvéri szeretet és a józan gondolkodás ütközőpontját ábrázolja a 90-es években játszódó francia filmdráma, amely bemutatásakor Cannes-ban nagydíjat kapott.

Emberek és istenek június 18-án, 21 órától a Duna Televízió műsorán!

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »