Egy szép hagyomány folytatódik

Egy szép hagyomány folytatódik

Február 8-án és 9-én kerül megrendezésre a Selye János Gimnáziumban az 50. Felvidéki Magyar Matematikaverseny – Oláh György Emlékverseny.  Az évenkénti rendezvényre szívesen jönnek a meghívott tanárok és diákok, mert tudják, hogy ez a rendezvény nemcsak tehetséges diákokkal való foglalkozás, hanem a magyar diákok matematikai képzésének egyfajta seregszemléje is.

Az idei versenyt jubileumi jellege teszi ünnepivé, miközben megemlékezhetünk a verseny elindításánál egykor komoly szerepet vállaló tanáregyéniségekről is – a verseny néhány éve már Oláh György nevét is viseli.  Fontos kiemelni azt a tényt is, hogy az elmúlt fél évszázad hasonló versenyein számos, azóta szakmai sikert elért, komoly életművet felmutató diák vett részt.

A komáromi Selye János Gimnáziumban Andruskó Imre igazgató, Édes Erzsébet és Fonód Tibor igazgatóhelyettesek, valamint Bukor Emőke, a matematikai tanári munkaközösség vezetője alkotják az előkészítő bizottságot.

A versenyen 14 felvidéki magyar tanítási nyelvű középiskola közel 115 tanulója, pedagógusa és vendége vesz részt Pozsonytól egészen Királyhelmecig.

Hírdetés

A megmérettetésre a kötelező tananyagon túlmenő, fontos matematikai gondolatokat és a későbbiekben nagyon jól hasznosítható ismereteket tartalmazó feladatokat készített elő a feladatkitűző bizottság: Miko István, Bálint Béla, Liszkay Béla és Gyürki István. A felvidéki magyar matematikai képzés magas szintje ma már egy elfogadott tény és ehhez lehetőségeihez képest ez a verseny is hozzá tud járulni. Eljönnek Komáromba a felvidék magyar középiskoláinak diákjai, hogy gyarapítsák tudásukat, ismerkedjenek egymással.

Van miből meríteni, hiszen a magyar matematikusok világszerte elismertek, sikeresek, gazdag hagyományokra támaszkodhatunk.

Az idei, jubileumi rendezvény a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásának köszönhetően jött létre, a verseny megnyitójára várjuk a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága főosztályvezetőjét, Tóth Lászlót, valamint Komárom polgármesterét, Keszegh Bélát és a Selye János Egyetem rektorát, Tóth Jánost is. Meghívásunkat elfogadta még Oláh György özvegye, Oláh Mária, valamint a gimnázium egykori igazgatójának és matematikatanárának, Keszegh Istvánnak özvegye, Keszegh Margit is.

Reméljük, hogy a befektetett erőfeszítések meghozzák gyümölcsüket és a gondos előkészületeknek köszönhetően emlékezetes versenyt vívnak a felvidék legjobb magyar matematikusai.

Fonód Tibor/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »