Egy szélsőbalos anticionista lett Chile elnöke

Egy szélsőbalos anticionista lett Chile elnöke

Gabriel Boricot, a 35 éves baloldali törvényhozót, aki élesen bírálta Izraelt és az azt támogató chilei zsidókat, elsöprő győzelemmel választották meg Chile elnökévé – írja a Jewish Telegraphic Agency zsidó hírügynökség.

Boric, aki diákvezérként vált ismertté, a szavazatok 56 százalékával győzött, 12 ponttal megelőzve a német származású és Wehrmachtos múltú felmenőkkel bíró „konzervatív” riválisát, José Antonio Kast „jobboldali”, Izrael-párti politikust.

A választás sok chilei zsidót nyugtalanított, mert választaniuk kellett Boric, aki arra biztatta a chilei zsidókat, hogy lobbizzanak izraeli területek visszaadásáért, és Kast, egy Izrael-barát jobboldali politikus között, akinek az apja valószínűleg nemzetiszocialista volt, és aki védelmezte Augusto Pinochet, valamint a chilei katonai hunta örökségét.

Úgy tűnik, a legtöbb zsidó Kast mellé állt, egyikük a múlt hónapban pedig azt mondta a Jewish Telegraphic Agency-nek, hogy közösségük „az ostrom érzését” tapasztalja.

Győzelmi beszédében Boric azt ígérte, hogy „határozottan harcolni fog a kevesek kiváltságai ellen”, miközben igyekszik előmozdítani a chilei jövőképét.

Hírdetés

„Garantálom, hogy olyan elnök leszek, aki törődik a demokráciával, és nem kockáztatja azt, aki többet hallgat, mint amennyit beszél, aki egységre törekszik, és aki naponta odafigyel az emberek szükségleteire” – mondta.

A Chilei Zsidó Hitközség rövid közleményben gratulált Boricnak, „sok sikert” kívánva neki és kormányának, és dicsérve az ország választásának átláthatóságát. A nyilatkozatot így zárta: „Továbbra is egy demokratikus, sokszínű Chiléért fogunk dolgozni, ahol a kisebbségeket tiszteletben tartják.”

A Chile mintegy 18 ezer zsidaját képviselő szervezetnek komplikált a viszonya Boric-cal. 2019-ben ajándékot küldtek neki, egy üzenettel együtt, amelyben kifejezték, hogy „egy befogadóbb, tisztelettudóbb, szolidárisabb társadalmat kívánnak”.

„Értékelem a gesztust, de kezdhetnék azzal, hogy megkérik Izraelt, hogy adja vissza az illegálisan megszállt palesztin területeket” – írta Boric, miután a Twitteren közzétette az ajándékról készült képet.

Boric régóta bírálja Izraelt. Törvényhozóként támogatott egy törvényjavaslatot, amely a Golán-fennsíkról, a ciszjordániai településekről és az 1967-ben izraeli megszállás alá került jeruzsálemi területekről származó izraeli áruk bojkottálására is tett javaslatot.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »