Éppen ma harminc éve választotta köztársasági elnökké Göncz Árpádot az Országgyűlés. A „nemzet nagypapájának” induló, joviális Árpi bácsi napra pontosan tíz esztendőn át vitte tisztét – igaz, amikor leköszönt, már nem mindenki nagypapázta…
Merész ívű pályát futott be a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnöke. Részletekre itt nincs hely, a lényeg: Árpi bácsi egészen mást produkált az Antall–Boross-kormányok idején (1990–1994), mint a következő esztendőkben, kivált Horn Gyula ámokfutásának éveiben (1994–1998), amikor – az előző időszakkal szemben – mindent aláírt, amit csak elébe tettek, még a Bokros-csomagot is. Szelektív humánuma legjobban akkor mutatkozott meg, amikor közkegyelemben részesítette az SZDSZ által szervezett taxisblokád anyaszomorító anarchistáit.
Öt éve a megboldogult Népszabadság így írt a negyedszázados megemlékezésen: „Kezdő demokráciában, ahol a jogrendszer még csonka, különösen fontos, hogy a hatalom korlátozásáról olyan személyiségek gondoskodjanak, akiknek ehhez megvan a demokratikus érzékük, tekintélyük, népszerűségük. Göncz Árpád ilyen volt.”
Árpi bácsi tényleg korlátozója volt a hatalomnak. Pontosabban kerékkötője. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az MDF-kormányzás idején sűrűn bemutatta a fityiszt: nem írta alá a pártjának, az ellenzéki SZDSZ-nek nem tetsző törvényeket. Így például „56-os múltja” dacára (ebbe ne menjünk bele) keresztbe tett a kommunista bűnösök elszámoltatásáról szóló Zétényi–Takács-törvénynek.
Ennek következményeibe se mennék bele – tessék olvasgatni a napi, tenyérbe mászó Gyurcsány/Dobrev-híreket.
Pilhál György: Egy szelektív humanista
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
