Egy rövid időre kinyit a Fekete Lyuk

Egy rövid időre kinyit a Fekete Lyuk

Május 5-én, szombaton két óra erejéig ismét várja törzsvendégeit a Fekete Lyuk (képünkön). A rendhagyó lehetőségről egy Facebook-esemény számol be: amit a VHK-gitáros, Németh „Fritz” László halálakor felvetettek, valósággá vált, és sikerült összehozni, hogy egy rövid időre újra megnyissa kapuit a legendás szórakozóhely.

Az érdeklődők így fél hat és fél nyolc között ingyen látogathatnak el a klubba, ami a nyolcvanas évek végén számos, az akkori rendszert keményen kritizáló underground zenekarnak nyújtott fellépési lehetőséget.

Hírdetés

A Fekete Lyuk a VIII. kerületi Golgota utcában, a korábbi Ganz-Mávag Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében nyílt 1988-ban. Játszhatott itt többek közt a Vágtázó Halottkémek, az F. O. System, a Leukémia, illetve a Sziámi is.

A nem épp rendszerbarát zenekaroknak otthont adó, lázadó fiatalokat becsábító klub körül állandó volt a rendőri jelenlét, és III/III-as klubként is ismerték a Fekete Lyukat. A kilencvenes években aztán átnevezték Yukra és III/III-as klubra is, végül pedig nem sikerült megmenteni a szórakozóhelyet.

Ma már egyházi nyugdíjasklub üzemel az egykor falfirkákkal teli betonfalak között. A pénteki találkozón így dohányozni, illetve alkoholt fogyasztani sem lehet majd az egykori klub területén. A bérleti díjat a Fekete Lyuk egykori vezetője, Nagy Gyula állja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »