A Nyitott szívvel – Szerzetesélet Magyarországon című videósorozat nyolcadik részében Versegi Beáta-Mária nővér (Nyolc Boldogság Közösség) gondolatait hallhatjuk a nyolc boldogságról és a hűségről.
A nyolc boldogság útja olyan út, amely a gyengeségeken, a megtörtségeken keresztül vezet, „de mindig úgy, hogy átragyogja a remény – vallja Versegi Beáta-Mária nővér. – Ez a remény az, hogy Isten itt van, köztünk van, velünk van, hív bennüket”.
„Visszatekintve az elmúlt időszakra, a Jóisten hűségét látom magunk között megnyilvánulni, éppen az elesések, újrakezdések útján, és azt is mondhatnám, hogy (…) ez a hűség tényleg mindent megér.”
A YouTube videómegosztón közzétett elmélkedés – a korábbiakhoz hasonlóan – a Nyitott szívvel – Szerzetesélet Magyarországon sorozatból vett részlet. A 2020–2023-ban készült dokumentumfilmek forgatásakor tartalmas lelki mondatok hangzottak el szerzetesektől, így született meg az alkotók fejében az ötlet, hogy ezek köré rövidfilmes elmélkedéseket építsenek – összhangban a Ferenc pápa által meghirdetett imádság évével is.
Az Egy perc szerzetes sorozatban eddig Ferenc-Mária klarissza nővér, a 2023 augusztusában elhunyt Mustó Péter SJ, Isten Bárányáról nevezett Márta kármelita nővér, Csóka János pálos szerzetes, Mészáros Judit Ráhel ferences kisnővér, Baán Izsák OSB bakonybéli bencés perjel és Kiss Kornélia irgalmas nővér, a Szeretet Leányai Társulat tagja osztotta meg gondolatait.
Forrás és fotó: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »