Egy osztrák gazda borospincének használta a Boden-tavat

Egy év és három és fél hónapig a Boden-tó mélyén fekvő fehérbort emeltek ki szombaton a Németország, Svájc és Ausztria határán fekvő tóból.

Az 1000 literes nemesacél tartályban egy osztrák borász fehérborát 2019. május 15-én helyezték el a tó 60 méter mély fenekén egy vörösbort tartalmazó tartállyal együtt, "hogy megtudják, milyen lesz a bor, ha abszolút stabil nyomáson és hőmérsékleten víz alatt tárolják".

A különleges tárolás határozottan jót tett a bornak, nőtt a mineralitása – osztotta meg első benyomásait Sepp Möth vorarlbergi borász, aki rögtön a kiemelés után, a bregenzi kikötőben megkóstolta portékáját.

Hírdetés

A vörösbort már júliusban kiemelték, tévedésből, mert a rossz látási viszonyok miatt összetévesztették a fehérborral. A vörösbor elemzésének végleges eredményei csak az elkövetkező hetekben készülnek el, Robert Steidl, a klosterneuburgi borászképző iskola volt vezetője szerint azonban az első ízpróbák szerint "nagyon jót tett a bornak" a víz alatti érlelés.

A Boden-tó fenekén érlelt kétféle bort Tiefenrausch (Mélységi mámor) néven limitált kiadásban, 1300 palackban hozzák forgalomba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »