EGY ŐRÜLETES ÖSSZEESKÜVÉS NYOMÁBAN!

EGY ŐRÜLETES ÖSSZEESKÜVÉS NYOMÁBAN!

Most végre lehull a lepel mindenről, Bayer Lili (csak névrokon, bár ez is elég kellemetlen, mint egy pattanás a seggen) a Politicon (a fake news Mozartja) fel- és kiderítette az igazságot!

A nagy leleplezést a 444 közvetítette már vasárnap este, imigyen:

„Leszedték a Magyar Idők oldaláról a lejárató cikkeket, amiket az izraeli Black Cube készíthetett nekik”

És egy kis részlet a műből:

„Szombaton a Politico.eu-n megjelent egy cikk, ami szerint a felvételeket a Black Cube nevű izraeli magáncég készítette. A Black Cube visszavonult hírszerzőket foglalkoztat, és többek között ők dolgoztak Harvey Weinstein producernek is, aki lejárató anyagokat várt tőlük azokról a színésznőkről, akik szexuális zaklatással vádolták.

A Politico-n megjelent cikk szerzője, Bayer Lili vasárnap azt írta a Twitterre, hogy a Magyar Idők leszedte a témába vágó teljes sorozatát. Az időzítés alapján a Black Cube lelepleződése és a Magyar Idők cikkek eltávolítása között összefüggés lehet.”

E mű megjelenésekor mással foglalkoztam, így csak hétfőn jutottam hozzá, ráadásul az index közvetítésével, ugyanis az index hétfőn kiteszi a cuccot vezető anyagnak, imigyen:

„Eltűntek a Magyar Időkről Bayer Zsolt azon cikkei, amiket izraeli hátterű kémcég munkája nyomán rakhatott össze

Még Bayer fura szabadkozása is lekerült. Csak az internet nem felejt.”

A „fura szabadkozásra” még visszatérünk! Előbb egy részlet ebből a műből is, bár nagy változatosságra ne számítsanak:

„Szombaton viszont megjelent a Politico.eu-n egy cikk arról, hogy maga az izraeli Black Cube hírszerző cég is érintett volt a magyar civilek elleni mérsékelt sikerű lejáratókampányban. Pontosabban egy volt Black Cube alkalmazott elismerte nekik, hogy legalább az egyik, felvételeket készítő ember aktív Black Cube alkalmazott. A magyar kormány egyébként nem akart reagálni a lap kérdéseire.

Másnapra viszont Bayer Lili, a szombati cikk szerzője kiszúrta, hogy a Magyar Időkről csendben lekerült az összes érintett Bayer-cikk, vette észre a 444.hu. Szerencsére ettől még, ha valakit érdekelnek, akkor az internet archívumában azért fellelhetőek ezek a tartalmak, mint a “Pénzügyi érdekek a humanizmus mögött”, a “Kétezren dolgoznak a mágnás céljaiért” és a “Sorosék több millió dollárt költöttek el Magyarországon politikai befolyásolásra”. 

Külön érdekes, hogy a cikkünk után Bayer Zsolt kiadott egy furcsa szabadkozást, amiben nem cáfolta semmilyen állításunkat, inkább másról beszélt. De még ez is lekerült valamiért mára, persze attól még azért ez is elérhető. Hét közben egyébként még mindegyik elérhető volt.

Kérdéseinket a cikkünk megjelenésével egy időben elküldtük a Magyar Időknek is, közreadjuk majd, ha válaszolnak.”

Nagyon szíven ütött engem ez a pokoli összeesküvés, s már majdnem felhívtam összekötőmet a Moszadnál és a Black Cube-nál (mindkét helyen én adom a megbízásokat, természetesen Orbán Viktor személyes utasításai alapján!), de a biztonság kedvéért rákerestem az ominózus sorozatomra – és láss csodát! Két rész fent van még mindig az archivumban!

Ugyanis Bayer Lili és nyomában az indexes –SZALAI- kolléga (első blikkre ő is Moszad-alkalmazottnak tűnik) úgy tesz, mintha a vihart kavaró sorozat három részből állt volna, és fel is sorolják az elérhetetlen három részt, ám ezzel szemben a sorozat öt részből állt, és két rész elérhető volt számomra, tessék:

 „SOROSLEAKS: ÜZLETI CÉLOK SZOLGÁLATÁBAN

MÁRCIUS 31. SZOMBAT 07:27

A Magyar Idők birtokába került újabb beszélgetésekből az derül ki, hogyan használja fel a magyar származású milliárdos ukrajnai befolyását a saját üzleti céljai érdekében.”

Illetve:

„ROMOKON ÉPÜL A HÁLÓZAT

MÁRCIUS 29. CSÜTÖRTÖK 06:25

Most bemutatjuk, hogy milyen következményei vannak, ha a milliárdos kormányt buktat egy országban. Cikksorozatunk újabb része.”

Nahát, gondoltam magamban, milyen furcsa ez a Moszad éls ez a Black Cube, egyrészt nem is adtam nekik utasítást a cikksorozat „csendes eltüntetésére”, mégis eltüntették, de ha már eltüntették, miért hagyták meg a két utolsó részt?

Eddig jutottam gondolataimban, és készültem ismét felhívni az izraeli összekötőimet, hogy újabb utasításokat adjak nekik illetve információkat szerezzek, ám ekkor befutott a Magyar Idők közleménye, ez:

„NEM TÖRÖLT CIKKEKET A MAGYAR IDŐK ONLINE

Az interneten terjedő híresztelésekkel és különböző összeesküvés-elméletekkel szemben a Magyar Idők Online nem törölt cikkeket.

Július 6-án éjszaka a Magyar Idők Online szerverein technikai okok miatt üzemzavar keletkezett. Ennek következtében a magyaridok.hu egy ideig elérhetetlenné vált, valamint a régebbi írások egy részének előző mentésből való visszaállítása vált szükségessé.

Várhatóan a magyaridok.hu teljes használhatósága, így az archív cikkek elérhetősége még a mai napon megoldódik.

A Magyar Idők Online szerkesztősége a minden alapot nélkülöző spekulációkat visszautasítja.

Olvasóinktól a kellemetlenség miatt elnézést kérünk!”

Ekkor kissé megnyugodtam. Úgy tűnik, még sincs zavar az erőben, és az izraeli titkosszolgálatok továbbra is az én illetve a magyar miniszterelnök utasításai alapján látják el feladataikat.

Ez amúgy abból is kiviláglik, amire –SZALAI- kolléga éleslátóan felhívja a figyelmet:

„Ki lehetett a megbízó, ha csak a kormánypárt profitált az egészből?

Nem is ezekben szereplő összeollózott felvételek tartalma volt érdekes, hiszen az ezekben szereplő civilek semmi olyat nem mondtak, amit ne mondanának el egyébként is. Az igazán érdekes volt, hogy ki szervezte a külföldi helyszíneken kamu személyazonossággal végrehajtott sokmillióba kerülő lehallgatási akciókat, amin többek közt illegális megoldásokra buzdítják az érintetteket.”

Továbbá:

„Emellé az nyilvános tény, hogy ezt az anyagot a Jerusalem Post dolgozta fel, illetve a Magyar Időkben Bayer Zsolt. Az is tisztán látszik, hogy ki próbált politikai hasznot húzni az összeollózott hangfelvételekből. „Hangfelvételek igazolják, hogy nemzetközi hálózatba szerveződött erők akarják eltántorítani Magyarországot a bevándorlást ellenző politikától” – mondta például Kovács Zoltán kormányszóvivő.”

Lehullt a lepel, nincs hova hátrálnom, kénytelen vagyok bevallani: kifejezetten azzal a céllal írtam nevezett cikksorozatot, hogy ártsak vele az ellenzéknek és segítsem a kormánypártokat. Eddig sikerült palástolnom ez irányú tevékenységemet, de most –SZALAI- kolléga (Black Cube?), valamint Bayer Lili kollegina áldozatos tényfeltáró munkája nyomán lelelleződtem. Hogy ne mondjam: dekonspirálódtam. Hölgyeim és Uraim! Én egy kormánypárti újságíró vagyok!

És végül egy szó –SZALAI- kolléga ezen kitételéről:

„Külön érdekes, hogy a cikkünk után Bayer Zsolt kiadott egy furcsa szabadkozást, amiben nem cáfolta semmilyen állításunkat, inkább másról beszélt.”

Nos, itt nem a mostani cikkről van szó, hanem a hónapokkal ezelőttiről. Ugyanis a sorozat megjelenése idején valami elképesztő idegesség hullámzott végig az érintetteken és az érintettekkel „karrierszimbiózisban” lévő médiumokon, és sorra jelentek meg írások, amelyek azt sugalmazták, hogy én vagyok a megbízó, továbbá már akkor elkezdtek elkezdték emlegetni a Black Cubot. S akkor adtam ki egy nyilatkozatot, ezt:

„BAYER ZSOLT: A HANGFELVÉTELEK EREDETISÉGÉT NEM LEHET MEGKÉRDŐJELEZNI

A Magyar Idők publicistája sajtónyilatkozatot tett közzé azokkal a hangfelvételekkel kapcsolatban, amelyek alapján nagy visszhangot kiváltó cikksorozatát készítette.

Az elmúlt hetekben lapunkban közölt, a Soros-hálózat működését bemutató cikksorozat alapjául szolgáló hangfelvételeket pendrive-on kaptam. Mindegyiket őrzöm. A rajtuk lévő hangfelvételek eredetisége nem megkérdőjelezhető.

A hangfelvételeket nem az izraeli vagy más titkosszolgálat, és nem egy bizonyos „black cube” nevű cég juttatta el hozzám. Az informátor védelme miatt természetesen nem mondom el, ki volt az illető.

Leszögezem továbbá, hogy semmilyen titkosszolgálatot, titkosszolgálati hátterű céget nem bíztam meg semmilyen anyaggyűjtéssel, és nem állok semmilyen kapcsolatban ilyen szervezetekkel.

Közlöm továbbá, hogy Siewert Andráson kívül egyetlen érintett sem cáfolta, hogy amit elmond, azt valóban ő mondja, s egyetlen másik érintett sem hivatkozik arra, hogy konspirációs célból tette volna az idézett kijelentéseket.

Ez a lényeg.”

Ebből lett mára „furcsa szabadkozás”. Persze, -SZALAI- kolléga és társai ezt a módszert rendszeresen alkalmazzák. Megvádolnak valakit valami képtelenséggel, leírnak valami ótvaros hazugságot, és ha az érintettek cáfolnak vagy tiltakoznak, akkor leírják, hogy „már magyarázkodik”, „már idegesen próbál cáfolni”, vagy éppen „furcsán szabadkozik”.

Ezt is biztos a Moszadnál vagy a Black Cube-nál tanították nekik.

Kár, hogy nem jártunk egy osztályba…

(p.s.: Csak nagyon halkan jegyzem meg, a rendszerváltástól nagyjából 2015-ig „moszadozni”, „izraeli titkosszolgálatozni” maga volt az antiszemitizmus. Viszont amióta migránsok verik és ölik a zsidókat, azóta nagyjából megszűnt az antiszemitizmustól való rettegés, viszont előkerült az „izraelezés” meg „izraeli titkosszolgálatozás”, és Izrael lett megint az egyik fő ellenség. Volt már ilyen, hogy is írta Karinthy Cini a Naplójában? Így:

„Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Ja persze, ha lehet, a Párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.”

Szóval nincs új a nap alatt. Mindig minden ugyanolyan, mindig mindenki ugyanaz. Éppen ezért most az van, hogy Nyugaton, ahol verik és ölik a zsidókat éppen, nincs antiszemitizmus és nem kell rettegni, rettegni Magyarországon kell, mert például a Bayer Zsolt múlt héten is elmondott egy zsidóviccet. Pedig, lám, a Moszad ügynöke, és a Black Cube alkalmazottja.)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »