Egy órán belül két magyar embert rabolt ki a … banda a Józsefvárosban

A józsefvárosi nyomozók befejezték annak a háromfős …bandának az ügyét, akik kiraboltak két járókelőt. Az egyik elkövető egy kést is elővett. De a lényeg, hogy feltörekvő erőtartalékok.

Két budapesti „férfi és egy nő” még 2018. november 11-én éjszaka Budapest VIII. kerületében, a Salgótarjáni úton egy villamosmegállóban megfenyegetett egy magyar férfit, hogy megverik, amennyiben nem adja át az értékeit. A fenyegetés hatására a sértett odaadta a pénzét, a mobiltelefonját és hozzá tartozó külső akkumulátort.

Egy órával később a társaság a Luther utcában is kirabolt egy magyar járókelőt. A 41 éves G. Andor egy késsel fenyegette meg a sértettet, és pénzt követelt tőle, amit a férfi átadott neki. A 47 éves A. István eközben figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését.

Hírdetés

A kiérkező rendőrök a helyszíni adatgyűjtést követően pár órán belül elfogták a budapesti elkövetőket, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói G. Andort és A. Istvánt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt, a 30 éves Ó. Andreát csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.​

(police.hu)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »