Egy nappal korábban is lövöldözött a vágújhelyi tanuló

Egy nappal korábban is lövöldözött a vágújhelyi tanuló Kulcsár Péter2026. 02. 05., cs – 12:45

Garázdaság vétsége miatt indított büntetőeljárást a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) járási rendőrség a helyi összevont iskolában airsoft fegyverrel elkövetett lövöldözés miatt – tájékoztatott a trencséni kerületi rendőrség a közösségi oldalán.

„Az eljárás során kiderült, hogy a kiskorú fiú kedden is használta az airsoft fegyvert, az iskola területén kívül egyszer rálőtt és a lábán megsebesített egy másik kiskorút. Ebben az ügyben is garázdaság vétsége miatt indult eljárás”

– tette hozzá a rendőrség.

A közlemény szerint folyik az eljárási cselekmények végzése. Mivel kiskorú elkövetőről van szó, további részletekről nem tájékoztatnak.

A lábán sérült meg könnyebben két tanuló a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) Szent József Összevont Iskolában történt szerdai lövöldözésben. Egy hatodikos fiú airsoft fegyverrel sebesítette meg két osztálytársát a szünetben. Csupán egyszeri egészségügyi ellátást igénylő felületi sérüléseket szenvedtek.

Kapcsolódó cikkünk

A lövöldöző egy hatodikos fiú volt, akivel már korábban is voltak gondok.

A lábán sérült meg könnyebben két tanuló a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) Szent József Összevont Iskolában történt lövöldözésben. Egy hatodik fiú airsoft fegyverrel sebesítette meg két osztálytársát a szünetben. Csupán egyszeri egészségügyi ellátást igénylő felületi sérüléseket szenvedtek – mondta el sajtótájékoztatóján Katarína Jarošincová, az iskola igazgatója.

„Ennek ellenére riasztottuk a rendőrséget, a mentősöket, a jogsegélyközpontot és a gyermekvédelmi felügyeletet. Készenlétben volt a válságkezelő stáb is, az iskolánknak két válságkezelő szakembere van” – tette hozzá.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a lövöldöző iskolással már korábban is voltak gondok, a helyzet kezelésébe bevonták a jogsegélyközpontot és a gyermekvédelmi felügyeletet is. A két megsérült diákkal nem voltak problémák, és azt hitték, játékfegyverről van szó. Egyelőre nem tudják, miért lövöldözött a hatodikos fiú.

„Néhány szülő hazavitte a gyerekét, de a tanítás folytatódott” tette hozzá Jarošincová. Az iskola is kivizsgálja az ügy részleteit, és megteszi a szükséges lépéseket.

Kapcsolódó cikkünk

Az elkövető diák.

A Denník N információi szerint a diák egy airsoft fegyvert használt, két iskolatársát pedig műanyag lövedékekkel találta el. 

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter elmondása szerint egy hatodikos tanuló a fegyverrel két diáktársát sebesítette meg, sérüléseik azonban nem súlyosak. A tárcavezető hangsúlyozta: teljes mértékben elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy bármilyen fegyvert gyermekek vigyenek be az iskolába. Hozzátette, hogy bár nem tragikus esetről van szó, a történtek rendkívül súlyosak, és komolyan kell venni őket.

A rendőrség megerősítette, hogy egy diák airsoft fegyverrel lőtt a társaira. Két diák sérülését látták el a helyszínen, nincsenek életveszélyben. 

„Megnyugtathatjuk a lakosságot, hogy már semmilyen veszély nem fenyeget. Vizsgáljuk, hogy szándékosan követte-e el a cselekményt” – tette hozzá a rendőrség.

Szerda délelőtt lövöldözés történt a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) Szent József Egyesített Iskola területén. Az eddigi információk szerint a támadásnak két sérültje van.

A JOJ értesülései szerint a támadás során légpisztolyt használtak. Az érintett intézmény egyesített iskola, amely óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is magában foglal.

A mentőszolgálat operatív központja megerősítette, hogy a mentőalakulatok és a rendőrök is a helyszínen vannak, halálos áldozat feltehetően nincs.  

„Mentőautókat küldtünk a helyszínre, a sérültek számáról nincsenek adatok, mivel folyamatban van az akció” – mondta Martina Frőhlich Činovská, az operatív központ munkatársa. 

Petra Klenková, a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője is megerősítette, hogy több rendőrjárőrt küldtek a helyszínre.

Kapcsolódó cikkünk

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter a kormány szerdai ülése után megerősítette, hogy a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) Szent József Összevont Iskola hatodikos diákja „légpisztollyal” megsebesítette két osztálytársát. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy bármiféle fegyvert be lehessen vinni az iskolába. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter rendkívül felelőtlennek nevezte a diákot, és veszélyesnek a tettét.

„Elfogadhatatlan, hogy a gyerekek bármiféle fegyvert bevigyenek az iskolába” – mondta Drucker. Hozzátette, kapcsolatban van az iskola vezetésével. 

Az eset kapcsán kitért arra, hogy a fiatalok egyre jobban radikalizálódnak az online térben. „Fokozzuk a megelőző intézkedéseket és az együttműködést az iskolákkal, a szülőkkel, a szakértőkkel, hogy megelőzhetőek legyenek az ilyen incidensek” – mondta.

A belügyminiszter megköszönte a rendőröknek a gyors intézkedést. „Bár ‚csak’ egy airsoft fegyvert használt a diák és szerencsére senki sem halt meg, rendkívül felelőtlennek és veszélyesnek tartom a viselkedését” – tette közzé a közösségi hálón a miniszter.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter szerint az incidens rámutat, milyen fontos a fiatalok mentális egészségéről való gondoskodás. „A megelőzésnek és a hozzáférhető pszichológiai támogatásnak minden iskolában természetesnek kell lennie. Együttérzek az iskolával, ahol az incidens történt, a két megsérült tanulónak pedig mielőbbi felépülést kívánok” – írta a közösségi oldalán. 

A rendőrség megerősítette, hogy egy diák airsoft fegyverrel lőtt a társaira, két diák sérülését látták el a helyszínen, nincsenek életveszélyben, és már semmilyen veszély nem fenyeget az iskolában.

Hírdetés

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »