Egy napot élt a nácimentegető Karácsony Gergely bojkottja

Karácsony Gergely főpolgármester tegnap saját maga törte meg az általa „nácimosdatással” vádolt Hír TV ellen hirdetett nyilatkozatstopot. A Párbeszéd politikusa akkor is hasonlóan cselekedett, amikor az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjeként, saját korábbi elvi álláspontjával szemben, megvédte a rasszista támadásért elítél újpesti jobbikos politikust. Karácsony egy évvel ezelőtt a zsidólistázásról elhíresült Gyöngyösi Mártont is mentegette.

– Nem bajom, hanem vitám van a Jobbikkal – törte meg a saját maga által a Hír TV ellen hétfőn meghirdetett nyilatkozatstopot Karácsony Gergely tegnap, amikor a hírcsatorna riporterének a kérdésére végül mégis válaszolt.

A főpolgármester azért hirdetett kérészéletű bojkottot a Hír TV ellen, mert szerinte a televízió nem megfelelően tudósított a magyar és a német csapatok 1945-ös véres kitöréséről megemlékezőkről és az ellenük tiltakozókról.

Együtt kampányoltak, együtt náciznak. Pikó Andrásnak és Karácsony Gergelynek a jelek szerint szelektív a memóriája Fotó: Kurucz Árpád

Karácsony úgy fogalmazott: elfogadhatatlannak tartja a Hír TV neonácikat mosdató eljárását. A Párbeszéd társelnöke az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjeként nem volt mindig ennyire finnyás: 2019. október 2-án, a TV2 székháza előtt tartott tüntetésen azt mondta, hogy „az újpesti jobbikos jelölt szemtanúja volt egy verekedésnek, és nem a résztvevője”.

A főpolgármester arra reagált, hogy kiderült, az újpesti ellenzéki összefogás jelöltje az a Szabó Balázs, aki egy verekedésbe keveredett, ahol tunéziai állampolgárok voltak a sértettek. A néhány napja megszületett bírói ítélet elmarasztalta Szabót rasszista indítékú erőszak bűntetté­ben, és két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztette.

Hírdetés

Szabó ellen folyik egy másik eljárás is, amelyben a vád szerint hátulról megrúgta és megütötte egy másik párt aktivistáját. A kettős beszéd kapcsán a Magyar Nemzet megkérdezte a főpolgármestert, aki úgy válaszolt: „A két ügyet nem lehet összemosni. Várjuk a Hír TV bocsánatkérését és a jogerős ítéletet a képviselő ügyében.”
Nem ez az első eset, hogy a Jobbikot mentegeti Karácsony Gergely.

A 2018-as közös szelfitől rövid úton jutottak el a politikai véd- és dacszövetségig Fotó: Kurucz Árpád

Egy évvel ezelőtt az ellenzéki politikus a Hír TV-ben azt mondta: nem tartja nácizmusnak a jobbikos Gyöngyösi Márton által kezdeményezett zsidólista felállítását. Akkor azt is elmondta, hogy nincs elvi problémája azzal, hogy a baloldal a szélsőjobbos párttal együttműködjön. Karácsony 2017 októberében azonban még úgy nyilatkozott, hogy a Párbeszéd a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyal az összefogásról.

Utólag az sem zavarta Karácsonyt, hogy Kulcsár Gergely, a Jobbik ország­­gyűlési képviselője 2015-ben beleköpött a holokauszt áldozatainak emlékére felállított vascipők egyikébe a Duna-parton. Azzal is megbékélt, hogy a jelenlegi egri polgármester, Mirkóczki Ádám vitatta a haláltáborokban megölt zsidók számát, amelyre jobbikos munkatársa azt írta: „Ne tagadd a holokausztot! Inkább támogasd!”

Pikó lemondta az interjút

Karácsony Gergelynek a Hír TV ellen meghirdetett nyilatkozattételi stopjához tegnap Pikó András VIII. kerületi polgármester is csatlakozott. „Egyetértve Karácsony Gergely főpolgármesterrel, úgy döntöttem, hogy továbbra sem szerepelek a csatorna műsoraiban és nem nyilatkozom a munkatársainak. Emiatt a február 18-i, korábban leegyeztetett Hír TV-s esti interjúmat lemondom” – írta Facebook-bejegyzésében Józsefváros ellenzéki polgármestere.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »