Egy nagyon csúnya történet margójára

Egy nagyon csúnya történet margójára

A ballibek ifjú reménysége, a kecskeméti tüncin elhangzott trágár, mocskolódó szövegéről elhíresült Nagy Blanka nem túl kreatív. Az alábbi videó tanúsága szerint gyakorlatilag szóról-szóra ugyanazt a minősíthetetlen mondatot december 20-án már elsütötte egy korábbi tüntetésen Kiskunfélegyházán, mindössze a trágárság alanyát módosította (vagy módosíttatták vele) a később elhangzott, ominózus médiát bejárt beszédében.

Trágárka a korábbi tüncin, Kiskunfélegyházán még Lezsák Sándort „méltatta” ugyanazzal az obszcén szöveggel, amivel később a köztársasági elnököt. (a videón 2:25-nél) Az a mentegető teória tehát megdőlt, hogy a forradalmi hevületben kicsúszott trágárságról van csupán szó.

Tudatos, előre átgondolt szavak hangzottak el.

Hírdetés

És, hogy kerek legyen a történet. A kiskunfélegyházi videó másik szereplője Horváth Tamás, a helyi MSZP elnök, akinek a felesége Trágárka egyik tanára a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. A feleség pedig – tanár létére – radikálisabb politikai bejegyzéseket oszt meg nyilvános közösségi oldalán, mint férje.

Blankának volt tehát kitől tanulnia.

Csépányi Balázs – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »