Egy mítosz vége – a Pax Hungarica Mozgalom közleménye Győrkös-ügyben

2016. október 26-án, a reggeli órákban az egykori híveivel szembe fordult Győrkös István eszmei ámokfutása (mely során először saját szája íze szerint értelmezte át a hungarizmust, majd fogalomalkotó lényegét megtagadva teljesen szembefordult vele, olyannyira, hogy magát már „népi szocialistának” aposztrofálta, ezzel az Arcvonal tagságának túlnyomó részét is maga ellen fordítva) valós ámokfutásba csapott át, amelynek egy kötelességét teljesítő – s mellesleg Győrköst létében nem fenyegető – rendőrtiszt esett áldozatul.

A liberális média természetesen kapva kapott az alkalmon, és máris összemosta Győrkös tettét a hungarizmussal, ami valóságban szöges ellentétben áll annak eszmei alapjaival. Győrkös már hosszú évek óta megkérdőjelezte, tagadta a hungarizmus keresztény erkölcsi alapjait, most – sajnos tragikus módon – ez nyilvánult meg tettekben is.

Hírdetés

Ezért a Pax Hungarica Mozgalom a leghatározottabban elítéli Györkös István cselekedetét és ezúton fejezi ki részvétét a hősi halott családjának.

Györkös tettével – noha az általa vezetett maradék „MNA már évek óta szakított a hungarista beidegződésekkel, levetkőzte a náci és nyilas besorolását. Nem fasiszta, nem náci, és nem nyilas, valójában a klasszikus értelembe véve nem hungarista” – minden hungaristára szégyent hozott, míg a rendszer híveinek újabb fegyvert adott a kezébe, mérhetetlen kárt okozva ezzel a Hungarista Mozgalomnak.

(Forrás: Kitartás.net)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »