Egy megnyert Röszkei csata után kapitulált Európa

Nagyjából két napig érezhettük magukat mi magyarok ismét Európa hős megmentőinek, mire világossá vált újra, hogy csupán egy világpolitikai színi előadás egyik epizód szerepét osztották ki nekünk és a határvédőinknek. Azért ez a hétvége sok mindenre újfent rávilágított és mielőtt még elhihettük volna, hogy itt valami gyökeres fordulat történt a magyar kormány nemzetpolitikájában, gyorsan kellett csalódnunk és már nem először.

A horvát rendfenntartók valóban kritikán alul teljesítettek, csak úgy mint néhány nappal előtte a szerb kollégáik. Viszont ameddig az utóbbiaknál a magyar kormány következetesen tudta alkalmazni a frissen elfogadott törvényeket, rá két napra már látszólag csődöt mondott. Jelenleg tízezrével jönnek át a lezáratlan határon naponta az idegen megszállók a magyar kormány asszisztálása mellett. Pedig a határvédő rendvédelmiek bizonyították ha megfelelő jogkört kapnak képesek helytállni és megoldani a feladataikat.

Európa ennek következtében a megnyert Röszkei csata után, gyakorlatilag elesett.

A mai napon már senki nem az agresszíven rendőrökre támadó csürhéről beszélt a televízió nyilvánossága előtt, hanem arról, hogyan fogja tudni Európa a több százezer nemkívánatos idegen beilleszteni a társadalmába.

A színpadias ellenállásról lehullt a lepel!
Az elkövetkezendő néhány hétben több migráns fog Európába érkezni mint az elmúlt fél évben.
Európa vezetői (a páholyok nagymesterei) újra egységesek és szabad utat engednek azoknak a megszállóknak, akik zömében félrevezetve (egy vélt jobb lét reményében) már eleve áldozatként érkeznek hozzánk.

A valódi szándékot viszont talán kevesen ismerik!

Egy percig ne higgye senki, hogy a célkeresztben levő keresztény Európa, de azon belül is a még nemzeti értékeit őrző és bizonyos tekintetben nemzeti reneszánszát élő Közép Európa etnikai alapú felhígítása a végső cél. Ez is csak egy újabb állomása lesz a félelmeinkből táplálkozó és jelenleg az Iszlám Állam képében elénk tárt, sötét erők forgatókönyvében.

Hírdetés

A megjövendölt, utolsó és mindent eldöntő háború az ősi Isteni rendet Európában megtestesítő kereszténységre akar megsemmisítő csapást mérni. Mivel a Washington – Tel-Aviv – Brüsszel démoni háromszög pénzügyi és vele párosuló világhatalmát igazából ez veszélyezteti.

A fény és a sötétség utolsó ütközetében mi keresztény nemzeti értéket valló európaiak itt állunk egyenlőre fegyvertelenül és kiszolgáltatva a mindenkori bábkormányainknak.

Egyetlen egy lehetőségünk maradt!

El kell zavarnunk a júdás pénzen megvásárolt árulóinkat mielőtt a tényleges üldöztetésünk nem következik be!

Már nincs túl sok időnk!

Most ténylegesen és a politikai hovatartozásunkat felülírva, egyesítenünk kell az erőinket!

László Attila MÖM országos vezető


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »