A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum novemberben nyílt időszaki kiállítása az ötven évvel ezelőtt elhunyt Tallós Prohászka István munkásságát mutatja be. Az alkotó életműve gazdag volt ellentmondásokban, ugyanakkor humáncentrikus vizuális szemléletet képviselt. Az alábbiakban Juhász Bálint, a Hansági Múzeum Képző- és Iparművészeti Gyűjteménye kurátor-gyűjteménykezelője írását olvashatják.
Expresszív kolorizmus, helybéliség és társadalomkritikus tematikákat feldolgozó művek. Tallós Prohászka István a 20. századi közép-európai modernizmus egyik meghatározó szereplője volt, akinek ígéretes pályáját a szakmai sikertelenségek és a magánéleti veszteségek kerékbe törték az 1960-as években. Halálát követően számos lépés történt annak érdekében, hogy emléke és munkásságának szellemi hagyatéka ne vesszen el, ám az életműve gerincét alkotó festmények és grafikák 1974 után szétszóródtak. A Hansági Múzeumba csupán néhány alkotása került be, a képzőművész hagyatékához tartozó iratanyag azonban jó állapotban maradt fenn. Ez utóbbi újrarendezése és a képzőművészeti anyag felkutatása valóságos kincsvadászat lett, amelynek eredményei a művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt tárlaton teljesedtek ki. E kiállítás nem monografikus jellegű; témacentrikus szemléletet követ annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen a laikus látogató számára.
Az első terem azzal szembesíti a nézőt, hogy Prohászka István a közszférában való megjelenésével már fiatal korától kezdve igyekezett sajátos művészi identitást kialakítani. A műalkotó profiljának többfajta változatával találkozunk. Láthatjuk az 1920-as, 30-as évek megtörhetetlen lázadóját, az 1940-es évek egzisztencialistáját s az 1960-as és 1970-es évek meghasonlott műalkotóját is. Mindegyik alkotás valamiképpen a változó temperamentumú képzőművészt mutatja be, akinek személyes tragédiái, szakmai sikertelenségei hatással voltak életkörülményeire.
A második terem egy sokkal kényesebb témával foglalkozik: a műalkotó és az I. világháború frontvonalain uralkodó légkör viszonyrendszerével. Nem tudhatjuk, hogy Prohászka mekkora szerepet vállalt a Monarchia hadseregén belül működő sajtófőhadiszálláson, de képein igyekezett megörökíteni a front békés pillanatait is. Grafit- vagy széntechnikával készült rajzain olyan témák jelennek meg, melyek a magánélet intimitását érintik (családi látogatás, levelet olvasó honvédkatonák, vasárnap délutáni pihenés), és igyekeznek emberközeliek maradni (mandolinon játszó honvédtiszt, Prohászka Nándor).
A harmadik terem egy olyan világba vezeti a látogatót, amely az „útkereső” képzőművész szakmai eredményeit mutatja be. A falon látható grafikák és festmények az 1920 és 1928–29 közötti időszakban jöttek létre. Társadalmilag érzékeny témákat jelenítenek meg ezek az alkotások (a tabáni utcák sivársága, a szennyezett Budapest nyüzsgése), és különböző stílustechnikák jellemzik őket, például a montázstechnika, a naturalista vagy a realista ábrázolásmód.
A negyedik terem nagy méretű olajvásznain keresztül képet kaphatunk a „magányos farkas” tevékenységéről, aki az 1920-as évek második fele és 1938 között egy jobb és igazságosabb társadalom létrejöttében hitt. Tallós Prohászka István ekkor keletkezett művei sok esetben nemcsak helyi vonatkozásúak (például kistelepülések vásárai), hanem szakrális témákat is feldolgoznak. Ez utóbbiak közül érdemes megemlíteni a Golgota-sorozat három példányát. Ezek a képek elrettentő expresszív színhasználatukkal egy elkövetkezendő háborúra próbálják felhívni a figyelmet.
Az ötödik és a hatodik terem két végleten keresztül mutatja be a képzőművész munkásságát. Az ötödikben az 1950-es évek szocreál jellegű műalkotásaival találkozunk, melyek elutasítják a stílusirányzat konzervativizmusát, és igyekeznek a művészi kreativitást előtérbe helyezni. A hatodik teremben ezzel szemben olyan műveket láthatunk, melyeken a változatosság és a modern fotónaturalizmus vegyül a helyi témák (például szigetközi tájkép) nyersességével.
Végezetül a kiállítás hetedik terme a műalkotó költői és újságírói munkásságát helyezi a fókuszba, amely az 1930-as években a felvidéki magyarság gazdasági és társadalmi helyzetének javulását követelte.
Mindezek fényében kijelenthető, hogy Tallós Prohászka István nemcsak eredeti próbált lenni, hanem érzékeny látásmódján keresztül igyekezett jobban megfogni a körülötte lévő világ apró részleteit.
Szerencsére elindult egy rehabilitációs folyamat a képzőművész érdekében, amely reményeink szerint egy 2026-os pozsonyi kiállítás révén fogja elérni a célját.
A Tallós Prohászka István – Egy rejtőzködő modernista című kiállítás 2025. április 9-éig látogatható a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban (Mosonmagyaróvár, Fő utca 19.).
Fotó: Juhász Bálint
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
