Egy második megfigyelőpontról is kivonulnak a török katonák Északnyugat-Szíriában

Egy második megfigyelőpontról is kivonulnak a török katonák Északnyugat-Szíriában

Törökország kivonul egy, a szíriai hadsereg által körülzárt második megfigyelőpontról is Északnyugat-Szíriában – közölték a szíriai iszlamisták és török források kedden.

Az törökbarát iszlamisták egyik forrása szerint hétfőn este teherautók érkeztek a Hama tartomány északi részén található Shir Maghar támaszponthoz az evakuálás megkezdéséhez.

Egy török biztonsági forrás pedig arról számolt be, hogy a katonák az Ankara támogatását élvező szíriai iszlamisták által ellenőrzött térségekbe vonulnak vissza, az Idlíb tartománybeli Kokfin településre.

Egy másik török illetékes elmondta, hogy Törökország további támaszpontokat ad fel olyan térségekben,

A török hadsereg két hete adta fel bázisát a szintén Hamában található Morkban. A két támaszpont része a 2018 óta Északnyugat-Szíriában létesített tucatnyi hasonló létesítmény láncolatának, amelyet a Szíriai Arab Hadsereg az iszlamista fegyveresektől elválasztó korábbi demarkációs vonal mentén hoztak létre.

Hírdetés

Rámi Abdel-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője október végén, a morki kivonulás idején elmondta, hogy a török csapatok kivonása része az Oroszország és Törökország közvetítésével márciusban létrejött tűzszüneti megállapodásnak, amely véget vetett a szíriai hadsereg és az Ankara támogatását élvező helyi iszlamisták harcainak.

Szíriai aktivisták szerint az elkövetkező hetekben a török katonák várhatóan feladják az aleppói vidéken, valamint Idlíb keleti és délkeleti felén lévő támaszpontjaikat is. Az aktivisták ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a Törökország megerősíti az Idlíb városától délre található bázisait.

Az iszlamisták szerint Törökország mintegy 10-15 ezer katonát állomásoztat Szíria északnyugati részén. A térséget nagyrészt az al-Kaidával szövetséges Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, valamint más kisebb iszlamista milíciák, illetve a török támogatást élvező, úgynevezett mérsékelt iszlamista fegyveresek tartják ellenőrzésük alatt.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »