Az a helyzet, hogy ez a mai írás a lapomban egyszerűen csúcs. Üdv a szerzőnek, és olvassák itt is élvezettel, íme:
A bolsevizmus berúgta az ajtótKonrád Györgyöt és a HVG-t nem a normális emberi erkölcsök alapján kell megítélnünk
Csúnya csapdába kerültünk. El kell döntenünk, mit is gondoljunk Konrád Györgyről, a HVG főszerkesztőjéről és újságíróiról. És persze a magyarországi liberálisokról, akik megint bebizonyítják nekünk, hogy nem érdemes semmi emberit várni tőlük.
Konrád György „gondolatai” nem ismeretlenek előttünk, tudjuk jól, hogy mindig is kivezettek a normális emberi lét viszonyai közül, de „tehetségének láttatóereje” ezúttal példátlan élességgel mutatja meg nekünk, hogy mire számíthatunk tőlük.
Naivitásunkat mutatja, hogy Konrád Györgyöt jó írónak tartottuk egykor, sőt 1990-ig lelkesen olvastuk a könyveit. Én személy szerint Az újjászületés melankóliája című esszékötetéig, amit – én marha – beleolvasás nélkül vettem meg 1991-ben.
Máig emlékszem a csalódásra, amikor kiderült, hogy csak egy betegesen szélsőséges ember ocsmány gyalázkodásait olvashatom, igaz, még éppen elfogadható stílusban. Pedig akkor (erre fiatalságom az egyetlen mentség) még azt gondoltam, hogy van olyan probléma, amit a liberalizmus nem okoz, hanem megold.
Ebből a szempontból hálás vagyok Konrádnak és társainak. Emberi minőségük hamarabb idegenített el a liberalizmustól, a Fidesz egyre fokozódó távolodása a liberalizmustól is annak köszönhető, hogy a liberális párt politikusaival együtt kellett kormányoznunk számtalan önkormányzatban 1990 után.
Lakva ismerszik meg az ember, és lakva az derült ki, hogy a magyarországi (szigorúan nem magyar) liberálisok egyenesen irtóznak attól, hogy az adott szavukat, az aláírt megállapodásokat megtartsák, illetve érdekérvényesítési vágyaikat elvi elköteleződések nem szennyezték.
Konrádék végtelen nagyképűsége, emberi gesztusaiknak teljes hiánya minden brancson kívüli irányába előbb-utóbb nyilvánvalóvá tette, hogy miféle alakokkal van dolgunk.
A magyar politikai élet becsületére legyen mondva, kellett nekik majd tíz év, hogy a társadalom teljes polgárháborúsításával az első Fidesz-kormány idejére lehetetlenné tegyék az oldalak közötti párbeszédet. Aki politizált akkoriban, az tudja, hogy ez a néhány száz ember hogyan tett meg mindent azért, hogyan is idegenítse el a magyarokat egymástól.
Totális sajtófölényüket gátlástalanul kihasználva teremtettek az országban olyan hangulatot, hogy a szélsőségesnél is szélsőségesebb politikájuk háborúvá mérgezhesse a közéletet, és örök gyűlöletet ültessen el egyébként normális emberek szívében.
A Konrád-félék a gyűlöletből, a gyűlöletnek élnek. Mindig mindenféle sérelmeket hazudnak maguknak, hogy megindokolják azt az emésztő, szörnyű, eszelős gyűlöletet, amelyet azok iránt éreznek, akik bármikor is jól érezték magukat Magyarországon.
Konrád és bandája esetén le kell számolnunk azzal a legendával, hogy ezek az emberek a kommunista rendszer áldozatai voltak. Nem. Kis János és a többiek, Hellerestől, Szelényistől a konszolidálódó Kádár-rendszer szélsőbalos, maoista ellenzéke voltak, akiket Kádár – aki legalább nem volt annyira ostoba, mint ezek – azért engedett nyugatra, hogy a kapitalizmust bomlasszák a hülyeségeikkel, és ne az ő rendszerét.
Konrádék szerint már a hetvenes évek Magyarországán is túl jól érezték magukat az emberek, nem a rendszert akarták megdönteni, hanem át akarták venni a boltot, hogy a nyilas és a szívüknek oly kedves rákosista rémuralom eszközeivel vegyék el mindenki kedvét az élettől.
Jellemző, hogy az összes teljesen elmebeteg baloldali szélsőség a nyugati egyetemeken és értelmiségben élte túl a kommunizmus bukását, és nem a volt szocialista országokban.
A kommunisták ugyanis – talán Romániát és Albániát leszámítva – a nyolcvanas évekre leszámoltak a saját szélsőségeseikkel, hiszen egyikük sem akarta megkockáztatni, hogy a frakcióharcok forgatagában úgy kínozzák halálra a családjával együtt, ahogy az a legendás sztálini időkben volt.
Ők pontosan tudták, hogy a Konrád-féle SZDSZ-es szélsőségesek hatalomra kerülése a legerősebb diktatúrát is képes a káoszba taszítani.
Való igaz, Konrádot nem lehet büntetőjogi alapossággal azzal vádolni, hogy besúgó vagy ügynök lett volna.
Az ügynök ugyanis tart valamiféle távolságot a rezsimtől, amelynek dolgozik, de a Konrád-félék képesek voltak a teljes hasonulásra, arra, hogy minden emberellenességgel, magyarellenességgel egyszerre azonosulva a rendszer látszólagos ellenzékeként annak legocsmányabb tulajdonságait testesítsék meg. És természetesen arra is, hogy ezt – a lehető legtökéletesebb eufemizmussal – európaiságnak nevezzék.
Majdnem harminc éve teszünk úgy, mintha a vérgőzös uszítás, a büntetőjogilag megfoghatatlan, üzemszerű hazaárulás egy apró elszólás lenne a részükről, mintha ezek bármiféle kontextusban is megbocsáthatók lennének.
Amikor Konrád kéjelegve Nicolae Ceausescu sorsát szánja Orbán Viktornak, miközben „jóakaratúnak” aposztrofálja magát és „rejtélyes mozgásokkal” fenyegetőzik, pszichiátriai betegként tárja fel tudatalattijának szörnyűségeit.
A „Kárpátok géniuszát” ugyanis egy amerikai támogatású belső, egyébként a kommunista nómenklatúra által szervezett puccs buktatta meg, nem népmozgalom, a gyengülő Szovjetunió jóváhagyásával. Ugyanazok a gazemberek maradtak hatalmon, csak most nem az oroszok, hanem az amerikaiak érdekében árulták el a hazájukat.
A Konrád-féle gazemberek csak hazaárulóként tudják elképzelni az életüket. Csak külföldi zsoldban képesek kibontakoztatni társadalommérnökösködési képességeiket és vágyaikat, mert csak akkor engedhetik meg maguknak, hogy egyáltalán ne törődjenek az uralmuk alá hajtott emberek sorsával, érzéseivel.
Ezért volt számukra ideális választás a más emberi lények iránt semmiféle empátiával nem bíró Gyurcsány, és ezért ünnepelték a számukra még mindig sokkoló 1956 visszavágójaként és „felújításaként” is felfogható 2006-os gyurcsányi tömegbe lövetést.
Elképzelhetjük a vén salabaktert, ahogy abban a fene nagy elnyomásban, zsoldjából összekuporgatott vidéki kúriáján, amelyet a „diktatúra” valahogy meghagyott neki, Lukács György nyomdokain járva agyonlövetésekről álmodozik. Ne képzeljük el.
Konrád György életműve, ha volt is neki, halott. Csak a hozzá hasonlók mérgezik gyermekeiket az ő könyveivel. Sorsa a feledés lesz, amelynek hideg leheletét már most érzi, hiszen nem íróként, hanem jól láthatóan forradalmi teoretikusként, váteszként akar bevonulni a történelembe, nyilván a forradalmi történelembe.
Lesz majd olyan választás, amit nem a Fidesz nyer majd meg. Mert ez a Konrád-félék által annyira gyűlölt demokrácia rendje, hogy változnak a hatalom birtokosai, és néha bizony még a hatalomgyakorlás módja is. De ez a banda már nem jön vissza.
Magyarországon minden belső életereje elfogyott, operettfigurák szánalmas vergődése, komolytalan gittegyletek marakodása csupán. Csak azok az „újságírók” tartják a felszínen, akik például a HVG szerkesztőségében komolyan veszik, és nem mondták Gyuri bá’-nak, hogy ne beszéljen már hülyeségeket.
Nem mondták neki azt sem, hogy ezt az egy-két mondatot kihagynák ízlésbéli okokból. Aztán az egész szerkesztőségben nem volt egyetlen olyan ember sem, aki azt mondta volna: „Emberek, ne írjunk már ilyet!”, amiből az következik elsőre, hogy Orbánt a feleségével együtt falhoz kellene állítani.
Csak olyan ember volt abban a szerkesztőségben, akik összepacsiztak, amikor olvasták a szöveget, és kéjesen elmerengtek a lehetőségen, hogy milyen szép is lenne. Ilyen embereket csak nem enged hatalomra magától a magyar nép.
Békesi László elvtárs szintén a HVG-ben közölt múltkori agymenését (Orbán robbantásokat fog rendezni, csak hogy szükségállapotot vezethessen be) is figyelembe véve nem lehet elmenni a lehetőség mellett, hogy megpróbálkoznak valami forradalmi újítással a választások előtt, alatt vagy után.
Azt pontosan tudják, keserű a szájuk íze is tőle, hogy külföldi gazdáiknak a látszat ellenére nem érdekük, hogy ők kerüljenek hatalomra, mert a képességeikkel tisztában vannak harmincévnyi totális alkalmatlanság után.
A külföldi érdek a Fidesz meggyengítése, hogy éppen csak többsége legyen, vagy kénytelen legyen az LMP-vel vagy a Jobbikkal koalícióra lépni. Így a külföldi vállalatok jövedelemszerző képessége ugrásszerűen megnőne, és a Gyurcsány-éra szintjére emelkedhetne, de megmaradna az a stabilitás, ami a Fidesz nélkül nincs meg.
Ebben az esetben abba is reménykedhetnek, hogy sikerül megszabadulni Orbántól, így akadálytalanul haladhatna tovább Közép-Európa gyarmatosítása. De ebből az egész buliból, jól felfogott érdekükben, ki akarják hagyni ezt a bandát, amelynek ez nyilván nem tetszik.
Azt gondolják, hogyha sikerül balhét kirobbantani, akkor néhány halott árán akár, mint „közismert humanisták”, újra a helytartójelölti lista élére kerülhetnek.
Konrád Györgyöt és a HVG szerkesztőségét ezek alapján és nem a normális emberi erkölcsök alapján kell megítélnünk.
Botond Bálint
A szerző szociológus
forrás
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
