Egy magyar férfi megpróbálta felszedni a lengyel maffiafőnököt

Egy magyar férfi megpróbálta felszedni a lengyel maffiafőnököt

Magadalena K. túl azon, hogy egy csinos szőke nő, a lengyel maffia vezetője is volt. A nő kalandosan menekült a törvény elől, egy ideig Magyarországon is bujkált. A Blikk kiderítette, hogy hol lakott Budapesten, és az is, hogy egy férfi megpróbálta leszólítani az utcán. Később az újságokból jött rá, hogy kinek udvarolt.

A maffiafőnök egy ferencvárosi újépítésű házban lakott, amíg Budapesten bujkált. Valószínűleg csak ritkán jött ki az utcára, akkor viszont szívesen beszélgetett idegenekkel, a környéken pedig sok külföldi él, ezért nem is tűnt ki a többiek közül. Egy férfi le is szólította az utcán.

Hírdetés

– mondta a férfi.

A nő ellen a krakkói bíróság adott ki európai elfogatóparancsot, mivel ő vezette azt a bűnszervezetet, amit 120 kiló kokain és 5,5 tonna marihuána eladásával gyanúsítanak. A banda korábbi vezetője Magdalena barátja volt, akit már évekkel ezelőtt letartóztatták. A nő ezek után újraszervezte a bűnszervezetet a Cracovia focicsapat ultráiból.

A nőt 2018-ban egy autó csomagtartójában szöktették ki Lengyelországból, azután, hogy a bűnbanda több tagját gyilkosság és emberrablás miatt letartóztatták a hatóságok. A lengyel rendőrség február 27-én este értesítette a magyar hatóságokat, hogy valószínűleg itt bujkál egy bandatag. A fejvadászok megtalálták ugyan a búvóhelyét, de társai Magdalenát ismét egy csomagtartóban átcsempészték Szlovákiába. Ott, Zólyomban csaptak le rájuk a szlovák rendőrök.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »