Egy lépéssel közelebb a szírai helyzet rendezéséhez

Törökország hajlandó lenni elfogadni, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalma szimbolikusan megmaradjon egy fél éves átmeneti időszakra – közölte két török kormányzati tisztségviselő kedden a Reuters brit hírügynökséggel.

„Folyamatban van az Aszad kiiktatását célzó terv kidolgozása” – nyilatkozta egyikük. Aszad ezek szerint még fél évig hatalmon maradhatna, „és mi ezt elfogadjuk, mivel ez garantálja végérvényes távozását” – tette hozzá.
A névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő elmondta azt is, hogy a kérdésben az Egyesült Államokkal és más szövetséges országokkal folytatott egyeztetéseken történtek már előrelépések, abban azonban egyelőre nincs egyetértés, mikor is venné kezdetét ez a fél éves átmeneti időszak Szíriában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte erre már nem kell sokáig várni.

Hírdetés

A tisztségviselő beszélt arról is, hogy a szíriai konfliktus lezárásán dolgozó országok között vita tárgyát képezi Aszad sorsa is. Törökország eddig a szíriai elnök azonnali távozásáért szállt síkra, de ezt az elképzelést sem Oroszország, sem pedig Irán nem támogatja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »