Egy lépés hiányzik a szőgyénieknek az őszi elsőséghez

Egy lépés hiányzik a szőgyénieknek az őszi elsőséghez

Egy lépés hiányzik a szőgyénieknek az őszi elsőséghez Orosky Tamás2025. 11. 07., p – 13:06 Szőgyén |

Tíz veretlen bajnoki mérkőzés után a tizenegyediket Zselízen 0:1 arányban elbukta a nyugat-szlovákiai VI. Hummel Fociliga keleti csoportjának szőgyéni éllovasa, mely vasárnap, a szalkaiak elleni örökrangadón tért vissza a győzelmek hullámhosszára.

„Zselízen kapusunk kiállítása után emberhátrányban futballoztunk. Nem azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. Ennek ellenére is győzhettünk volna. A szalkaiak elleni derbin kevés helyzet adódott, jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék. Az első félidőben vezetést szereztünk. A 42. percben egy pontrúgást követően a vendégkapus nem tudta begyűjteni a labdát, melyet Nothart a kapuba vágott. Mint később kiderült, ez a találat három pontot ért. Fordulás után a csereként beállt Ďuráč növelhette volna előnyünket, de mindkét ziccerét elpuskázta. Megérdemelten győztünk” 

– ecsetelte a mérkőzés lefolyását, a pluszmotivációt Kunyik Tamás, a szőgyéniek edzője.

Hétvégi sikerüket meghatározó egyéniségüknek, Saláta Kornélnak ajánlották. A komáromi KFC vezetőedzőjének, Radványi Miklósnak az asszisztense ezúttal nem állhatott mezükben csatasorba, a lilák ugyanis bajnoki meccset játszottak a Niké Ligában. 

„Szerettük volna a szalkaiak elleni találkozót szombaton lejátszani, de az ellenfél különböző okokra hivatkozva nem egyezett bele a játéknap megváltoztatásába. Végül teljes kerettel, kapusukkal, tizennégyen jöttek, de nem jártak sikerrel.” 

Kapcsolódó cikkünk Szőgyén |

Hazai szempontból teljesen vállalható, 1:4-es vereséget szenvedtek a szőgyéniek az élvonalbeli KFC-től a labdarúgó Slovnaft Cup 2. fordulójában.

Kellemes fociidőben került sor a Slovnaft Cup 2. fordulójának mérkőzésére, ennek ellenére néhányan konstatálták, hogy míg egy nemrégi gyerektornán szinte nem lehetett helyet találni a pálya körüli korlát mellett, szerda délután még akadt jó pozíció. Igaz, egyrészt az 520-as hivatalos nézőszám így is rekord, másrészt ekkora figyelemmel vélhetően még sosem követték a nézők a bemelegítést – hiszen élvonalbeli klub profi játékosai készültek a 90 percre.

Köztük volt Saláta Kornél, a KFC vezetőedzőjének, Radványi Miklósnak az egyik asszisztense is, aki az előzetes híreknek megfelelően bő egy félidőt játszott a VI. ligás szőgyéniek mezében – akikhez ebben az idényben csatlakozott amatőr státuszban. Cukkolták is a komáromi stáb tagjai, a bemelegítés végén nevetve közelharcot kellett vívnia velük, hogy ihasson a KFC-eseknek fenntartott frissítőkből.

A hangulat egyébként is mosolygós volt, a szőgyéniek ugyanis a vendégek teljes küldöttségét meglepték egy-egy ajándéktáskával, a kezdőcsapat tagjai ugyanúgy kaptak ajándékot, mint a cserepadon ülők. 

Apropó, kezdőcsapat. A komáromiak gyakorlatilag a B sorukkkal álltak fel, a nagyszombatiak elleni, vasárnapi Niké ligás bajnokihoz képest (1:4) tíz helyen változtatott Radványi, egyedül Špiriak maradt hírmondónak. A kapuban Gyurákovics Erik kapott lehetőséget, és az első sípszótól játszott többek között Kmeťo Dávid, Németh Tamás, Pastorek József és Csóka Bálint is.

Ahogy az várható volt, a KFC mezőnyfölényével telt az első félidő. A hazaiak az 5. percben lépték át először a félpályát, de rögtön épkézláb akciót vezettek, amit dobszó, sikítás és óriási lelátói izgatottság kísért – ugyanúgy, mint minden egyes szőgyéni támadást. De a mentéseket és Ruman kapus védéseit is nagy tapssal jutalmazták, a hálóőr például Németh felső sarokba tartó szabadrúgását is szögletre tornázta. 

A 21. percben viszont nem mozdult ki jó ütemben, a védők sem boldogultak Bayemivel, aki térült-fordult egy indítással, majd könnyedén emelte a kapuba a labdát a tizenhatoson belülről – 0:1. 

A vezetés ellenére az ivószünet alatt nem sok dicséretet kaptak védencei Radványitól, aki gyorsabb játékot és az üres területekre való befutásokat kért tőlük. A Duna-partiak mestere azt pedig már még inkább gondolkodóba esve figyelte, ahogy a zöld-fekete mezes hazaiak (akiknek egyébként a Honvédéra hajazó a címerük) egyenlítenek: egy szögletet Saláta fejelt tovább, Smiknya pedig védőjét megelőzve bólintotta a labdát a hálóba – 1:1 a 30. percben.

Mashike öt perc múlva válaszolhatott volna, de ajtó-ablak ziccerben, senkitől sem zavartatva melléfejelte Németh centerét. Németh aztán maga próbálkozott, és végül az erősödő komáromi nyomás gólt hozott, igaz, kidolgozott akció helyett Mashike egy félfordulatból jól eltalált lövéssel vette be a szőgyéniek kapuját – 1:2.      

A folytatásra a komáromiak három cserével jöttek vissza az öltözőből, érkezett Tamás Nándor, Ivanics Zorán és Ganbold is. A mezőnyfölény változatlanul megvolt a vendégek részéről, a fáradó hazaiakat pedig időnkénti dob- és dudaszó próbálta felrázni a lelátóról. A túl nagy hangzavarral nem járó szurkolás teljes csendbe fordult az 58. percben, amikor Palán fejelt be egy szögletet – 1:3.

Ekkor már a cserekapus Barna állt a szőgyéniek hálója előtt, és Saláta sem volt már a pályán. „Átmegyek a győztes csapathoz” – mondta mosolyogva ismerőseinek a lecserélt védő, mielőtt a klubházból elsétált volna a komáromi kispadhoz.

A lila-fehérek folyamatosan körbe-körbeadogatták kézilabdás módra az erejükkel teljesen elkészült szőgyéniek tizenhatosát. Palán lövésével lett 1:4 az eredmény, és mivel Németh szabadrúgása a vinkli helyett a felső lécre hullott a hajrában, a komáromiak három góllal nyertek, és továbbjutottak a Slovnaft Cup 3. fordulójába.

Hírdetés

A KFC-re a hétvégén a szakolcaiak várnak a Niké Ligában.

Kapcsolódó cikkünk

A DAC labdarúgócsapata Nemanic, Djukanovic, Redzic és Gruber góljával 4:1-re legyőzte a trencsénieket a Niké Liga 5. fordulójában.

A DAC a héten három új játékos érkezését jelentette be: Ansah és Mateta a cserepadon kezdett, Blažeket viszont rögtön a kezdőbe jelölte Branislav Fodrek vezetőedző. A tréner először szavazott bizalmat a saját nevelésű Udvarosnak, elöl pedig ezúttal klasszikus kilences nélkül, Djukanoviccal, Redziccel, Gruberrel és Ramadannal rohamozott.

A klub +1 jegyes akciója nem okozott jelentősebb mozgósítást, a lelátók ezúttal is foghíjasak voltak, de az alaphangot így is jól megadta a B-közép egy hatalmas magyar címerrel. A hazai csapat is aktívan kezdett, egy kisebb és egy nagyobb lehetősége is adódott az első három percben, amire rögtön a vendégek is válaszoltak egy veszélyes lövéssel. Nagyon lendületes volt a mérkőzés eleje, további helyzetek alakultak ki mindkét oldalon, a 12. perben Ramadan bombázott egy nagyot, a 15.-ben pedig Filipe nyújtózva ütötte ki Sabljic lövését – olyannyira nyújtózva, hogy a brazil kapus belesérült, így Popovics megkapta a lehetőséget, hogy visszaszerezze helyét a DAC kapujában.

A játék színvonala ezután minimálisan visszaesett, de az első félórát így is Djukanovic nagy helyzete zárta. 

A 33. percben Križan Richárd csontrepesztő belépője következett, amiért elsőre csak sárgát kapott a trencséni védő, de a VAR-vizsgálat után mehetett zuhanyozni. 

Emberelőnybe került a DAC, néhány másodperc híján pontosan akkor, amikorkét hete a rózsahegyiek ellen – és ahogy a múlt héten is abba kerülhetett volna, ha Eperjesen Trusának lábtörést okozó brutális szabálytalanságért azt adnak a játékvezetők.

Emberelőnyben gyorsan megtört a trencséniek ellenállása: Gruber pontos labdával találta meg a bátran előremozduló Nemanicot, a középhátvéd pedig öt méterről a kapuba bólintott – 1:0. A szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt, Udvaros az ötösbe betörve megtalálta a kapu torkában Djukanovicot, akinek nem volt nehéz dolga – 2:0.

G.: Nemanic (38.), Djukanovic (45.), Redzic (74.), Gruber (84.) ill. Bessile (54.)

Játékvezető: Choreň, 3993 néző

Sárga lap: Tuboly, Udvaros, ill. Khan, Suleman, Yakubu

Piros lap: Križan (33., Trenčín)

DAC: Filipe (20. Popovics)–Kapanadze, Blažek (87. Ansah), Nemanic, Mendez–Tuboly, Udvaros (78. Blaško) –Djukanovic (78.  Sylla), Ramadan (78. Gagua), Gruber–Redzic

TRENČÍN: Katics–Skovajsa (46. Pavek), Križan, Bessile, Holúbek–Hájovský, Yakubu, Khan (46. Guibero)–Kam (46. Kranthove), Sabljic (62. Fiala), Suleman (87. Nsumoh)

DAC–Trenčín 4:1 (2:0)

A második félidőt álmosan, túlságosan is a biztonságra törekedve kezdte a DAC és ennek meg lett az eredménye: egy szöglet után Mendez díszkíséretet biztosított Bessilének, aki a hálóba fejelt – 2:1.

A dunaszerdahelyiek is érezték, hogy az egygólos előny megtartására törekedni már kínos lenne, így rákapcsoltak, és a 67. percben dupla kapufával fújtak ébresztőt: előbb Gruber lövése, majd Djukanovic ollózása végezte a lécen. Végül a 74. percben Redzic törte meg a jeget, aki az új szezonban nem először mutatott be remek egyéni akciót: jobb oldalról megállíthatatlanul tört befelé és kilőtte a hosszú sarkot – 3:1.

Gruber sem akart kimaradni a jóból, és az osztrák középpályás – kihasználva a szétesett trencséni védelmet – szintén szép gólt lőtt ballal. A nyáron igazolt játékosnak ez volt az első gólja DAC-mezben.

Az utolsó percekben már gálázott a DAC, az ötödik hazai találatot a gólvonalon akadályozták meg a vendégek. 

A csallóköziek 4:1-re győztek és legalább egy napig dobogósnak érezhetik magukat.

Figyelmet érdemel, hogy hét összecsapáson nem rezdült a hálójuk, kapusuk a tizennégy bajnokin csupán kilencszer kapitulált. 

„Jól védekezünk. A hátvédsor tengelyében két rutinos futballista, nevezetesen Smiknya Lajos és Balogh Gyuszi megbízhatóan teljesít. Ennek köszönhetően a remek erőnléttel rendelkező Saláta Kornél egy alakzattal előrébb tüsténkedik. De a társaik is kiveszik részüket a védekezésből” 

– fűzte tovább a gondolatsort a listavezető trénere.

Egy lépés hiányzik a szőgyénieknek ahhoz, hogy őszi elsőséget ünnepeljenek. 

„A tabellán két ponttal előzzük meg a bánkeszieket és az ekelieket. Szombaton a mezőny kamocsai újoncának vendégeként igyekszünk begyűjteni a három pontot. Ezúttal Saláta Kornél is csatasorba állhat. Győzelemmel szeretnénk zárni a fociőszt, melyet a KFC elleni kupameccs is emlékezetessé tett. Nem beszélünk bajnoki címről, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy jövőre, a szőgyéni focicentenárium esztendejében is ott legyünk a legjobbak között” 

– nyilatkozta lapunknak a tervekről Kunyik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »