Egy lépés előre, kettő hátra: a nemzeti múzeum szerint a krasznahorkai vár már felújított részeit is javítani kell Németi Róbert2025. 09. 23., k – 12:22 Pozsony/Krasznahorkaváralja |
Andrea Predajňová, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatója szerint a krasznahorkai várban eddig elvégzett felújítások túlnyomó része szakszerűtlenül zajlott, így a már rekonstruált részek, köztük a tetőszerkezet is, további javításokra szorulnak. Erről a múzeumvezető a ma délelőtti pozsonyi sajtótájékoztatón számolt be, ahol azt is kijelentette: a folyamatosan csúszó újjáépítésért kizárólag az előző vezetőség felel.
A krasznahorkai vár felújítása körüli vita újabb fejezetéhez érkezett. A nagyszabású rekonstrukció, amelynek célja a 2012-es tűzvészben súlyosan megrongálódott vár helyreállítása, ismét heves közéleti vitát váltott ki. Az egykori és a jelenlegi vezetők egymásnak ellentmondó állításai között a legnagyobb vesztes továbbra is maga a műemlék lehet. Erika Šmelková, a Betléri Múzeum korábbi igazgatóhelyettese és a várfelújítás egykori projektmenedzsere megalapozatlannak tartja azokat a kijelentéseket, hogy a felső vár tervei kivitelezhetetlenek.
„A dokumentáció minden engedéllyel rendelkezik, mérnökök hitelesítették, és Anton Puškár szakmai garanciája áll mögötte. Az új vezetés inkább saját embereinek akar megbízásokat adni, ezért próbálják hitelteleníteni a terveket”
– írta az Új Szó szerkesztőségének küldött reakciójában.
Formai hiányosságok
Šmelková élesen bírálta a jelenlegi vezetést, amely szerinte hónapokig nem válaszolt a kivitelező kérdéseire, több szerződést felmondott, és megszüntette a múzeum saját tervezői részlegét. Állítása szerint a szerződésbontás pusztán formai hiányosságokra hivatkozva történt, miközben a költségeket és a munkálatok menetét nem érintette.
„A félbehagyott rekonstrukció, a nyitva hagyott falak és a rendezetlen szerződéses viszonyok miatt maga a vár kerülhet veszélybe, különösen a közelgő tél előtt”
– figyelmeztetett.
A másik oldalon a Szlovák Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatója, Andrea Predajňová egészen másként látja a helyzetet. Szerinte a vár problémái a múltbéli hibás döntésekre vezethetők vissza, most viszont elindult a tényleges rendrakás.
„A krasznahorkai vár 13 évvel a tűzvész után sem fogad látogatókat. Ennek oka, hogy a rekonstrukció sokáig logikátlanul és rendszertelenül zajlott. Most új projektcsapatot építünk tapasztalt szakemberekkel, akik képesek lesznek megoldani a tíz éve rendezetlen statikai problémákat”
– fogalmazott.
Felújítják a már felújítottat
A főigazgató szerint jelenleg két kulcsfontosságú feladat zajlik egyszerre: az alsó és középső vár tíz éve használatbavételi engedély nélkül álló tetőszerkezeteinek javítása, valamint a felső vár rekonstrukciójának előkészítése.
„Ha nincs biztonságos tető, nincs semmi. A munkát a Szlovák Műszaki Egyetem szakemberei vezetik, akik garantálják a statikai gondok végleges megoldását. Ezzel párhuzamosan elindítjuk a legfelső vár részleges helyreállítását is, amely 2012 óta érintetlenül áll”
– mondta Predajňová.
Az igazgató cáfolta a találgatásokat, miszerint leállt volna a rekonstrukció.
„A munkálatok folytatódnak, de mostantól rendszerben, logikusan, a legnagyobb szakmai kapacitások bevonásával. A krasznahorkai vár a gömöri régió büszkesége, és azon dolgozunk, hogy mielőbb visszaadjuk neki ezt a státuszt”
– hangsúlyozta. A két álláspont közötti szakadék jól mutatja, miért húzódik a vár újjáépítése immár több mint egy évtizede.
Egy biztos: amíg a szakmai és politikai viták folytatódnak, a történelmi műemlék továbbra is a bizonytalanság árnyékában áll – csalódást okozva nemcsak a látogatóknak, hanem a helyieknek is.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


